Sztárok

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

21 éve ismerte meg a világ a gyönyörű Natalie Portmant, ő pedig azóta csak egyre ragyogóbb. 34. születésnapja alkalmából 34 fotóval tekintjük át ezt a nem mindennapi életet és karriert.
34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

A legtöbben 13 éves korában láttuk először Natalie Portmant a Léon, a profi főszereplőjeként, pedig ahogy az lenni szokott, már előtte is volt gyerekkora. Ez egy fotó abból a korszakból.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

Luc Besson körülbelül kétezer gyerek közül választotta ki Natalie-t Mathilda szerepére.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

Bár a Léon, a profi nem éppen gyerekfilm, Natalie láthatóan jól szórakozott a forgatáson. Elmondása szerint a szerep inkább a suliban okozott neki problémákat, ugyanis az osztálytársai folyton cikizték azért, hogy mit sztárkodik itt iskola mellett…

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

A film sikere után nemcsak szerepajánlatokkal, hanem modellmunkák sorával is megtalálták, de egy gyerekkori negatív élménye miatt ezektől sokáig ódzkodott. Pedig a kamerák zabálták őt.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

A szülei végig Natalie mellett voltak, és nagyon vigyáztak arra, hogy legalább egyikük mindig elkísérje a forgatásokra, és ne engedje őt olyan jelenetekbe, ahol lelkileg vagy testileg megsérülhet. Egykeként a lány máig nagyon szoros kapcsolatot ápol a szüleivel.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

Felajánlották neki az 1997-es Lolita főszerepét, és ő önszorgalomból megnézte a korábbi filmet, elolvasta az új forgatókönyvet, és mivel az új verziót túl explicitnek találta, nem vállalta el a szerepet. “Nem gondolom, hogy helyes lenne egy tinilány és egy ötvenes férfi kapcsolatáról filmet forgatni” – nyilatkozta akkoriban.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

Több kisebb szerep (Szemtől szemben, Gyönyörű lányok…) után Natalie a Broadway-n is kipróbálta magát az Anna Frank naplója főszerepében. Az eredmény: Tony-jelölés és ajnározó kritikák.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

1999-ben bevállalta Amidala hercegnő szerepét a készülő Star Wars-trilógiában. Egyáltalán nem élvezte a Baljós árnyak napi 16 órás munkával járó forgatását, és azt nyilatkozta, hogy végig nagyon magányos volt.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

A filmben szerepelt Keira Knightley is, aki Amidala szolgálóját és hasonmását játszotta, és akkoriban tényleg annyira hasonlítottak egymásra, hogy nehéz volt őket megkülönböztetni.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

A filmmel megérkeztek az életébe az őt mindenhová árnyékként követő paparazzik is, akiket máig iszonyatosan gyűlöl.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

A 2000-ben bemutatott Ahol a szív lakik volt az első filmje, melynek forgatására a szülei már nem kísérték el.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

Natalie Portmanről pályatársai mindig úgy nyilatkoztak, hogy nagyon okos lány.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

Így senkit nem lepett meg igazán, amikor az ezredforduló környékén úgy döntött, hogy a színészi karrierjét háttérbe tolva beiratkozik a Harvard pszichológia szakára, amit 2003-ban végzett el.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

A Star Wars-filmekben Natalie nem igazán bontakozhatott ki, és állítása szerint kifejezetten negatívan hatottak a karrierjére: akkoriban alig kapott normális szerepajánlatokat.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

2004-ben a Közelebb című film sztiptíztáncos szerepét pont azért vállalta el, hogy megmutassa: immár szexualitásában kiteljesedett, felnőtt nő lett, nem pedig az a kislány, aminek a filmjeiben megismerhettük. A szerepért Oscarra jelölték.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

Nem csak a filmben, hanem a valóságban is levedlette magáról a kislányos megjelenést.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

Natalie Portman a V mint vérbosszúban pedig azt mutatta meg, hogy hajlamos komoly áldozatokat is hozni egy szerep kedvéért: közvetlenül a kamerák előtt borotváltatta le a fejét kopaszra.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

A Sithek-bosszúja premierjén éppen ezért ilyen rövid hajjal jelent meg.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

2006-ban új oldaláról mutatkozott meg, amikor a Saturday Night Live kedvéért Natalie felvett egy poénos rap számot, amit gyakorlatilag végigtrágárkodott.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

És a szexi szerepeket is folytatta a My Blueberry Nightsszal. A film csak úgy forrott az erotikától.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

Natalie pasizási szokásaival a sajtó az ezredforduló óta foglalkozik (korábban nem is pasizott?). Sok pletyka napvilágot látott, de az biztos, hogy 2001 környékén együtt volt a zenész Mobyval.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

A kétezres évek közepén három évig együtt volt színésztársával, Gael García Bernallal.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

Ezután egy rövid ideig Jake Gyllenhaallal is randizott. A kapcsolatuk máig baráti maradt.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

A kétezres évek vége felé elkerülték őt a nagy filmek és a nagy szerepek. Olyan felejthető filmekben szerepelt, mint A másik Boleyn lány vagy a Testvérek.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

Épp azért nagyon ráfért a karrierjére a 2010-es Fekete hattyú főszerepe, melyben személyisége sötét oldalát is megmutathatta.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

A Mila Kunisszal közös jelenetéért pedig odáig voltak a férfiak.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

A filmnek nemcsak azt köszönheti, hogy a karrierje új lendületet kapott, hanem Natalie Portman itt ismerkedett meg későbbi férjével, a táncos Benjamin Millepied-vel.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

A szerepért Natalie Oscar-díjat kapott, és a gálára már ragyogó kismamaként ment el.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

Szülés előtt azonban Natalie még leforgatta a Marvelnek a Thort, hogy ne csak az art filmek kedvelői között legyen népszerű.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

Az elmúlt években nagyon keveset dolgozott, inkább a férjével és családjával múlatta az időt.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

Meg persze a nagyon cuki kisfiával, a szöszi Aleph-fel, aki nem egy kiköpött Natalie Portman hasonmás.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

A szünet után Natalie most gőzerővel tér vissza. Cannesban májusban mutatták be első nagyjátékfilmes rendezését, a The Tale of Love and Darknesst.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

Natalie Portman itt találkozott sztárrendezőnkkel, a Saul fiáért díjazott Nemes Jeles Lászlóval, és láthatóan jól kijöttek egymással.

34 fotó a ma 34 éves Natalie Portmanről

Legközelebb egy westernfilmben, a Jane Got a Gunban láthatjuk, de ennél sokkal fontosabbnak tűnik a Jackie című film címszerepe, amiben magát Jackie Kennedyt játszhatja el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top