Sztárok

Átverve érzik magukat Bereczki Zoltán rajongói

A közönség élő zenés 90 perces koncertet várt a a Váci Mihály Kulturális Központban Bereczki Zoltántól, de a fellépés csak 45 percig tartott, és félplayblack volt.

A műsor 90 perces önálló estként volt meghirdetve, de Bereczki Zoltán a vártnál korábban távozott. Hogy mi is történt? “A szervező cég minket hozott kellemetlen helyzetbe. A műsort Zoli önálló estjeként hirdették meg, zongorakísérettel, így a közönség teljes joggal számított a kilencvenperces élő zenés koncertre, a műsorszervező irodánktól azonban nem ezt rendelte a cég. Még soha nem kerültünk ilyen helyzetbe” – mondta el a Borsnak Ferenczi Orsolya, a színész menedzsere, aki hozzátette, hogy Bereczki Zoltánnak azért kellett mindenképpen távoznia, mert az időbeosztást a megrendelt műsor alapján állították össze, és volt még egy fellépése.

Bereczki Zoltán híres a maximalizmusáról, ezért különösen megviselték a történtek. “Borzalmasan sajnálom, őszintén nagyon megviselt a történet. Minden esetben, amikor színpadra állok, száz százalékot akarok nyújtani, és azt szeretném, hogy a nézők jó érzéssel távozzanak. Rajtam kívülálló okokból ez most sajnos nem történhetett így. Megtettük a szükséges jogi lépéseket, lemondtam a fellépti díjamról, valamint ezt a fellépést szervező cég kihagyásával közvetlenül kapcsolatba léptünk a művelődési házzal, hogy kitűzzünk egy valódi koncertet, hogy azokat a nézőket, akik jelen voltak június 19-én, ingyenesen vendégül lássuk” – mondta el a színész. 

Átverve érzik magukat Bereczki Zoltán rajongói

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top