Sztárok

Magyarország Szépe: szörnyű tragédia érte Kiss Daniellát

Néhány hónappal ezelőtt szörnyű tragédia érte Kiss Daniellát: nagy szerelme öngyilkos lett.

Kis Daniella és Józsi közel hét évig alkottak egy párt, de a fiú félrelépett, és ezt Daniella nem tudta megbocsátani neki, kiadta az útját, pedig szerette – írja a Blikk.

Először úgy tűnt, Józsi csak fel akarja hívni magára a figyelmet. “Miután szakítottunk, Józsi többször felhívott, békülni akart. Volt úgy, hogy azt mondta, bevett száz darab altatót, majd letette a telefont. Riadtan telefonálgattam a testvéréhez, s kiderült, otthon ül, nézi a tévét. Egy másik alkalommal azt mondta, kiugrik az ablakon, és a mélybe veti magát. Akkor is kiderült, hogy csak az én szívemet próbálta így megenyhíteni”mondta el Kiss Daniella, aki még nem tudja túltenni magát a történteken. “Ami történt, feldolgozhatatlan. Tudom, hogy nem tehettem semmit, de mégis szörnyű együtt élni azzal az érzéssel, hogy a szerelmem öngyilkos lett. Gyakran mardos a gondolat, hogy a súlyos depresszióján kívül az is oka lehetett a tettének, hogy szakítottam vele.”

Magyarország Szépe: szörnyű tragédia érte Kiss Daniellát

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top