nlc.hu
Sztárok
Ájultan esett össze a próbán az Operettszínház sztárja, Kocsis Dénes

Ájultan esett össze a próbán az Operettszínház sztárja, Kocsis Dénes

Eszméletét vesztette az egyik próbán az Operettszínház sztárja, Kocsis Dénes. Kolléganője, Gubik Petra sietett a segítségére – írja a Blikk.

Rosszul lett a magasban Kocsis Dénes, aki akkor sem volt teljesen magánál, amikor társai – köztük Gubik Petra – levették a kötélről. A Fame egyik főszereplője a musical reptetéspróbáján lett rosszul – írja a Blikk. “Nem először próbáltuk már ezt a jelenetet, de be kell vallanom, régebben sem volt barátom a reptetés… A belső szerveim kissé összekavarodtak, még egy kisebb zuhanást is éreztem, egyszerűen tehetetlen voltam a helyzetben. Csak azt akartam, hogy szilárd talajt érezzek végre a lábam alatt!” – mondta Kocsis Dénes.

“Aggódtam érte, de azonnal tudtam, mit kell csinálni, több ájulós osztálytársam is volt az iskolában korábban. Azonnal kapott vizet, és lefektettük, hogy pihenhessen” – mondta Gubik Petra.

Ájultan esett össze a próbán az Operett sztárja, Kocsis Dénes

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top