Büszkén vállalja várandóssága alatt felszedett kilóit Polgár Kriszta – fotó

Gy.Zs. | 2015. Július 06.
Polgár Kriszta kedden lép be várandóssága utolsó hónapjába, óriásira nőtt pocakját pedig az internetezőknek is megmutatta. Sőt azt is bátran elárulta, hány kiló szalad fel rá várandóssága alatt.

Polgár Kriszta pár héten belül már két kisfiú büszke édesanyja lesz. Az egykori szépségkirálynőnek azonban nem telt felhőtlenül a második várandóssága, ugyanis veszélyeztetett terhes. Ezért az orvosok először a sportolástól tiltották el Polgár Krisztát, majd várandóssága utolsó hónapjaira ágyban kellett maradnia. Így nem is meglepő, hogy a fiatal kismama már nagyon várja, hogy a kezében tarthassa gyermekét.

“Mar számolom vissza a perceket, onnantól mar tényleg nyugodtabbak lehetünk, talán még a lábamat is kitehetem a házból így másfél hónap után… Ohh egy bevásárlás olyan lesz, mintha nyaralni mennék. Nagy és hosszú harc van mögöttünk, a nehezített körülmények miatt talán előttünk is, de a lényeg, hogy minden rendben legyen a kis szerelemmel és velem” – írta legfrissebb fotója mellé Polgár Kriszta. A képen a pocakját is megmutatta, és elárulta, hány kilót szedett fel a várandóssága alatt. “A meleg nem segít abban, hogy jól viseljem a fekvés miatt felszaladt 17 kilót, de ez már tényleg a legkevesebb. A lényeg Ő és az, hogy boldog és egészséges babaként jöjjön világra és onnantól így teljen minden napja. Alig várom, hogy 3 szerelmetes pasi vegyen körül” – írta lelkesen a kismama, aki egy korábbi interjúban elárulta, nem aggódik különösebben a súlyfelesleg miatt, hiszen első gyermeke megszületése után is nagyon hamar megszabadult a pluszkilóktól.

Polgár Kriszta fia is nagyon várja már a kisöccse érkezését. Krisztáról és gyermekéről nemrég Debreczeni Zita készített szuper fotókat:

Exit mobile version