Sztárok

Nézd, mekkorát nőttek Sági Szilárd ikrei! – videó

Elképesztően cuki képek készültek Sági Szilárd ikreiről. A két kisfiút össze sem lehet keverni, annyira más karakterek, pedig még csak félévesek.

Valahogy bevett dolog összehasonlítani az ikreket, és mintha folyton ugyanazt kérdeznénk az ikres szülőktől. De egyszerűen adja magát a helyzet Sági Szilárd fiainál is, hogy megnézzük alaposabban, mennyire hasonlítanak egymásra.

Mindkét kisfiú más-más karakternek tűnik, Szilárdot és Szabolcsot nem is olyan nehéz megkülönböztetni egymástól.

A kánikulában fokozottan kell figyelnünk a kisgyerekekre is, hiszen a nagy meleg komoly következményekkel járhat a…

Posted by Mokka on 2015. július 23.

Ahogy az lenni szokott, az első fél évben hatalmasat nőttek a babák, csak egy dolog nem változott: Sági Szilárd és Soós Szilvia mosolya.

A pár sokáig küzdött azért, hogy szülők lehessenek, mindezt az Édes élet műsorban is nyomon követhettük. Sági Szilárd a fiai születése után boldogan nyilatkozta:

“Nekem csak az jelent állandó problémát, hogy eldöntsem, melyik fiamhoz menjek oda először, nehogy a másik baba zokon vegye. Ezért megpróbálom észben tartani és felváltva felvenni a fiúkat” – nevetett a boldog Sági Szilárd, akik könnyek között fogadta januárban az ikreit.

Kattints a videóra, hogy megnézd Sári Szilárd ikreiről készült legfrissebb videót:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top