Sztárok

Énektanár, fogorvos és fizikoterapeuta – a királyi család tagjainak is van szakmája

Egykor minden Habsburg főhercegnek ki kellett tanulnia egy szakmát, hogy átérezzék az ácsok, kőművesek, kovácsok helyzetét. Aztán persze a legtöbben el is felejtették az egészet. A brit királyi család tagjai azért tanulnak, hogy belekóstolhassanak a civil életbe is, mielőtt főállású királyi közszereplők lesznek. Na persze vannak olyan családtagok is, akik nem királyi fenségek, nem fognak közszerepelni, azaz nem árt egy jól fizető munka.

Fülöp herceg – tanított

Míg feleségét odahaza oktatták, addig Fülöp herceg előbb Párizsban, majd a skóciai Gordonstounban tanult (ahol később a fiai is), aztán a Brit Királyi Haditengerészeti Akadémián végzett. A II. világháború után tanított a Royal Arthur nevű iskolahajón. Na jó, éppen két évig, aztán feleségül vette Erzsébet hercegnőt, és immár 68 éve királyi férjként dolgozik.

Énektanár, fogorvos és fizikoterapeuta - a királyi család tagjainak is van szakmája

Károly herceg – biogazdálkodó

Bár Károly herceg történelem szakon végzett, ami ugye nem árt egy majdani királynak, legalább azt tudja, hány Károly nevű elődje volt, mégis ma már biogazdálkodási szaktekintély. Birtokain még a kerítés is fonott faágakból és nem vasból készült, gazdaságaiban a keksztől a húsféléken át a dzsemekig bioélelmiszereket készítenek és árulnak.

Énektanár, fogorvos és fizikoterapeuta - a királyi család tagjainak is van szakmája

Vilmos herceg – mentőhelikopter-pilóta

A herceg jelenleg a brit királyi légierő kutató-mentő egységének helikopterpilótája. Igaz, messze nem tud annyi időt dolgozni itt, mint szeretne, hiszen királyi kötelességének is eleget kell tennie. Amúgy Vilmos természetesen fizetést is kap, de azt az utolsó pennyig jótékony célokra fordítja.

Énektanár, fogorvos és fizikoterapeuta - a királyi család tagjainak is van szakmája

Beatrix hercegnő – művészettörténész

A Londoni Egyetemen végzett történelem és művészettörténet szakon, ezután kezdett  galériákban, aukciós házakban dolgozni, de a bankszektorban is eltöltött némi időt, sőt a Virgin cégnél is. A hercegnő ezenkívül alapítványoknál is önkénteskedik.

Énektanár, fogorvos és fizikoterapeuta - a királyi család tagjainak is van szakmája

Eugénia hercegnő – aukciókat szervez

Ő a legokosabb a Windsorok között, legalábbis az ő egyetemi vizsgái lettek a legjobbak. A Newcastle Egyetemen művészettörténetet, angol irodalmat és politikatudományokat hallgatott, és londoni, majd New York-i jótékonysági aukciósházakban dolgozott, végül egy online aukciós üzletben kötött ki. Fizetését ő is jótékony célra fordítja.

Énektanár, fogorvos és fizikoterapeuta - a királyi család tagjainak is van szakmája

Peter Phillips – kommunikációs szakember és bankár

A királynő első unokája, Anna hercegnő fia nem királyi fenség, így nem kell reprezentálnia, de nem is kap állami apanázst. Peter 2000-ben végezte el az Exeteri Egyetemet, utána a Jaguarnál, majd a Williams Forma–1 kommunikációs csapatánál helyezkedett el. Végül gazdasági téren képezte tovább magát, és ma a londoni Cityben bankárként dolgozik.

Eddie Irvine Forma1-es versenyző, I. János Károly spanyol király és Peter Phillips
Eddie Irvine Forma–1-es versenyző, I. János Károly spanyol király és Peter Phillips

Zara Phillipa – fizikoterapeuta

Bár Zara leginkább lovas sikereiről híres, azért az Exeteri Egyetem fizikoterapeuta szakát is elvégezte. Igaz, egyelőre lovakkal foglalkozik, versenyistállója van és tenyésztőként is nevet szerzett magának.

Énektanár, fogorvos és fizikoterapeuta - a királyi család tagjainak is van szakmája

Edward herceg – filmes cége volt

A Cambridge-i Egyetemen végzett történelem szakon, így nem csoda, hogy később elsősorban történelmi témájú dokumentumfilmeket készített. 1993-ban Eduárd megalapította az Ardent Productionst, és számos dokumentumfilmet és tévédrámát készített a BBC számára,, illetve az Egyesült Államok tévéinek. A VIII. Eduárdról készített dokumentumfilm-sorozatát az egész világon vetítették. A herceg 2009-ben számolta fel a cégét, hogy főállású királyi családtag legyen.

Énektanár, fogorvos és fizikoterapeuta - a királyi család tagjainak is van szakmája

Zsófia wessexi grófné – kommunikációs szakember

Miután elvégezte iskoláit, Zsófia különféle PR-cégeknél kezdett el dolgozni, négy évig a londoni Capital Radio sajtómunkatársa volt. Dolgozott Svájcban és Ausztriában is. 1996-ban alapította meg saját cégét, az igen sikeres RJH Public Relationst, melyet jóval azután számolt fel, hogy hozzáment Edwardhoz. A királyi családban egyébként ő Katalin hercegné bizalmasa.

Zsófia wessexi grófné és Katalin hercegné
Zsófia wessexi grófné és Katalin hercegné

Richard gloucesteri herceg – építész

A királynő unokatestvére ma már szintén főállású családtag, napjait Erzsébet képviseletében valamelyik rendezvényen tölti, de egykor építésznek tanult a Cambridge-i Egyetemen. Dolgozott a brit közmunkaügyi minisztérium irodafejlesztési csoportjánál, majd társ lett egy építészcégben.

Énektanár, fogorvos és fizikoterapeuta - a királyi család tagjainak is van szakmája

Az ulsteri grófné – fogorvos

Richárd herceg fia, Sándor ulsteri gróf hivatásos katona lett, Koszovóban is járt, felesége, dr. Claire Booth, az ulsteri grófné pedig fogorvos. Richárd herceg halála után Sándor lesz a következő gloucesteri herceg, és minden bizonnyal mind neki, mind feleségének ekkor fel kell adniuk civil pályafutásukat, hogy a királynőt, és később Károlyt és Vilmost segítsék a munkájában.

Lady Rose Gilman – filmes

Richárd herceg kisebbik lánya, Lady Rose a filmiparban dolgozik, többek között dolgozott a Harry Potter és a Főnix Rendje forgatásában is. A stáblistán is megtalálható, Rose Windsor néven.

Énektanár, fogorvos és fizikoterapeuta - a királyi család tagjainak is van szakmája

Lady Sarah Chatto – galériatulajdonos

A királynő húgának, Margit hercegnőnek a lánya a Camberwell művészeti középiskola után a Middlesex Egyetemen tanult, majd galériát nyitott, ma is itt dolgozik.

Énektanár, fogorvos és fizikoterapeuta - a királyi család tagjainak is van szakmája

Katalin kenti hercegné – énektanár

A kenti hercegné 1994-ben vette fel a katolikus vallást, s azóta csak igen ritkán, általában családi eseményeken jelenik meg a nyilvánosság előtt. Ezután a Wansbeck Primary School általános iskola zenetanára lett, ma is, 82 évesen is itt dolgozik. Közben 2004-ben Nicholas Robinsonnal, a cambridge-i King’s College School igazgatójával közösen megalapították a Future Talent alapítványt, amelynek célja a zeneileg tehetséges gyermekek felkutatása, támogatása és zenei képzésének elősegítése.

Énektanár, fogorvos és fizikoterapeuta – a királyi család tagjainak is van szakmája

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top