Sztárok

Nóci életveszélybe került

Nócinak majdnem nagy árat kellett fizetnie a plasztikai műtétért.

Nóci sokáig mélyponton volt és ez az arcán is nyomot hagyott, ezért úgy gondolta, csak egy plasztikai műtét segíthet rajta. A térdéből leszívott zsírral, tucatnyi speciális fémszállal, illetve botoxinjekciókkal fiatalították meg az arcát a kétórás beavatkozás során. Azonban a műtét után Nóci egyre rosszabbul lett. “Múlt héten kedden vitt vissza a párom a plasztikai műtétet végző orvoshoz, akin már csak a pánik jeleit láttam, miközben iszonyú fájdalmaim voltak, és elefántméretűre dagadt a lábam. Ekkor kaptam először vérhígítót. A Honvédkórházban ultrahang igazolta a mélyvénás trombózist. Ettől ugyan meg lehet halni, de továbbküldtek. Utoljára a gyermekem születésekor voltam kórházban, fogalmam sem volt arról, hogy plasztikai műtét után vérhígítót kellett volna kapnom napi rendszerességgel. Erről egy szót sem szólt, és receptet sem írt a műtétet végző orvos” – mondta a Blikknek Nóci, aki egy hétig feküdt a Péterfy Sándor utcai kórházban.

“A páciens a beavatkozás közben kapott vérhígítót, de kora, súlya és a műtét jellege miatt utána nem volt szükséges. Ennek ellenére, amint jelezte a problémát, azonnal kapott tőlem injekciót, valamint továbbküldtem vizsgálatokra” – mondta a beavatkozást végző plasztikai sebész. A lap megszólaltatott egy másik orvost is, aki szerint a páciens korának, testsúlyának és a beavatkozás nagyságának figyelembevételével a műtét után injekció formájában meghatározott ideig rendszeresen vérhígítót kell beadni.

Nóci életveszélybe került

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top