Egy éve házasodott össze Brad Pitt és Angelina Jolie: ezekkel a fotókkal ünnepeljük őket

V.V.V. | 2015. Augusztus 23.
Nem tudom elfelejteni azt a fátylat, amit Angelina Jolie viselt az esküvőjén. De mindennél romantikusabb volt az, ahogyan Brad Pitt és Angelina Jolie egymásról és a nagy napról beszélt. Azt mondják, a szerelmük újra fellángolt, és azóta még intenzívebb a kapcsolatuk.

Sokáig feleslegesnek érezték, hogy összeházasodjanak, de Angelina Jolie és Brad Pitt végül a gyerekek kedvéért oltár elé állt. A szűkkörű esküvőre éppen egy évvel ezelőtt, augusztus 23-án került sor a pár franciaországi birtokán.

Azóta kiderült, hogy hivatalosan már korábban összeházasodtak, mert máskülönben nem lett volna érvényes a frigyük. Megtudtuk, hogy a nászút, amelyen Angelina Jolie és Brad Pitt közös filmet forgattak, megterhelő időszak volt.

De a legfontosabb: hogy bár maguk sem hitték, de az esküvő óta új szintre emelkedett a kapcsolatuk. Amit akkor éreztek, az új lökést adott a szerelmüknek. “Nagyon meglepett, hogy miután kimondtuk az igent, az mekkora hatással volt ránk. Nemcsak egy ceremónia volt, hanem mély elköteleződés, férjnek érzem magam” – mondta Brad Pitt.

“Fontos volt számunkra, hogy nyugodt legyen a nap, és sokat nevessünk. Ez egy nagyon különleges élmény, amelyet a gyerekeinkkel és a családunkkal osztottunk meg” – mondták az esküvő után készült exkluzív Hello-interjúban.

“Brad kiteljesítette az életemet úgy, ahogyan azt sosem hittem, hogy megtörténhet. Egy családot építettünk. Nemcsak az életem szerelme, hanem ő a családom, ezt nagyon megbecsülöm.”

 

Angelina Jolie szerint Brad Pitt mellett megtanulta, hogy létezhet olyan család, amelyért bármit feláldoznál. Gyakran elmondja a színésznő és az esküvőjén is elhangzott: a legnagyobb megtiszteltetés neki, hogy Maddox és a többi öt gyereke anyukája lehet.

Brad Pitt és Angelina Jolie esküvője kissé szervezetlen volt tavaly, elfelejtették a tortát és a zenét is. Végül a 10 éves Pax sütött egy tortát, és a zenét ugyan késve, de sikerült elindítaniuk a gyerekeknek, akik végignevették az esküvőt.

“Ők írták meg az esküvői fogadalmunkat. Mindenből kivették a részüket” – emlékezett vissza Angelina Jolie.

Angelina Jolie sosem tagadta, hogy szerinte különbözőek Brad Pitt-tel, de a kapcsolatukkal erősítik egymást. “Bármit is csinálunk, mindig örömünket leljük benne, mert együtt vagyunk, és ez az igazi csapatmunka. Így lettünk egy pár.”

Amit pedig mindketten megtanultak: a gyerekek a legfontosabbak az életükben, de kettősüket nem tartaná össze, bármennyire erős kötelék is a hat gyerekük. 

“Fontos, hogy érdeklődjünk a másik iránt, és töltsünk együtt érdekes perceket, csináljunk közösen programokat. Ezt tesszük. Ezek a mi speciális napjaink, Braddel szükségünk van erre. 10 éve vagyunk együtt, történelmünk van. Ez azt is jelenti, hogy különös barátság alakult ki köztünk, a szeretet egy nagyon mély formája, vonzalommal megfűszerezve.”

 

 

Exit mobile version