nlc.hu
Sztárok
Az intenzív osztályra került Harangozó Teri

Az intenzív osztályra került Harangozó Teri

Szombatra virradóra szirénázó mentőautó szállította kórházba Harangozó Terit. Azóta az intenzíven fekszik – írja a Bors

Az énekesnőnek napok óta  mellkasi fájdalmai voltak. “Péntek éjjel sokáig állt egy mentőautó a ház előtt. Nem tudtuk, kiért jött, de végül kiderült, hogy Terike lett rosszul. Úgy tudom, napok óta fájt a mellkasa, nehezen vette a levegőt, és erőtlennek érezte magát. Nagyon sápadt és elesett volt” – mesélte a hetvenkét éves énekesnő egyik szomszédja..A házban az a hír terjed, hogy az intenzív osztályon kezelik.A lap egy másik forrásból megtudta, hogy az állapota valóban súlyos, és a kórházban intenzív ápolást igényel.

Harangozó Teri februárban így nyilatkozott a Borsnak: “Főzök, nézegetem a szakácskönyveimet, és sokat olvasok. Van egy társam, aki megért. Mindenben számíthatok rá. Nagyon jól alkalmazkodunk egymáshoz, ő még az éjszakai életmódomat is elfogadta. Havonta két-három fellépésem van. Lehetne több is. Viszont, ha hívnak, akkor utazom, és énekelek, addig, amíg tapsolnak nekem.”

Szeptemberben lesz Aradszky László 80. születésnapja, ahol fellépőként számítanak Harangozó Terire. Nagyon drukkolunk, hogy addigra teljesen felépüljön.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top