A Blikk úgy tudja, hogy elkészült az a szakértői vélemény, amelyet Sarka Kata kért egy hangfelvételről. Az eredmény szerint szinte biztos, hogy Bálint Antónia hívta Hajdú Péteréket két héttel ezelőtt, éjjel. “Azért kértem fel egy igazságügyi hangszakértőt, hogy egyszer és mindenkorra tiszta vizet öntsek a pohárba. Azon az éjszakán engem hívogattak, most mégis én vagyok az, aki igyekszem kideríteni az igazságot. A szakértői vélemény kimondja, hogy nagy bizonyossággal a felvételen Bálint Antónia hangja hallható” – mondta Sarka Kata.
A lap Bálint Antóniát is megkérdezte az üggyel kapcsolatban: “Nem hívtam őket telefonon, erről a részletes híváslistám is megvan. Aki a nevemben telefonált, lapít, de nem úszhatja meg büntetlenül. Viszont a független magyar bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő készít majd szakvéleményt, abból fog kiderülni az igazság. Ügyvédem már elindította a folyamatot, számomra ott zárul majd le ez az ügy” – mondta Bálint Antónia.