Sztárok

Így nyaralt a Barátok közt Robija, Pásztor Tibor

A Barátok közt Robiját alakító Pásztor Tibor Szicíliában és Norvégiában is járt a nyáron. Mindkét helyen különleges kalandokban volt része.

A Barátok közt Schneider Róbertjét játszó színész régóta vágyott már Szicíliába, álma a nyári szünetben teljesült, a kedvesével, Molnár Gyöngyivel utazott

“Cataniáig mentünk repülővel, aztán kocsit béreltünk, GPS és térkép nélkül átvágtunk Szicílián, Palermóba. Szinte mindig eltévedtünk! Úgy kellett kisilabizálni, hogy mikor hol van a szállásunk, mert általában nincsenek utcatáblák. Az olaszok összevissza mennek, fogalmuk nincs a KRESZ-ről. Csodálatos utazás volt, de az igazi kalandot Norvégiában éltünk át”mesélte Pásztor Tibor a Borsnak.

A norvégiai nagy kaland pedig mihez máshoz is kötődhetne, mint a színházhoz, hiszen a pár mindkét tagja színész. Molnár Gyöngyit egy fesztiválra hívták fellépni, ezért utaztak az országba. “A meseszép Undredalban, Tündérvölgyben volt a fesztivál, de Oslóban is eltöltöttünk három napot. Bóklásztunk, várost néztünk, és bementünk egy modern művész­színházba. Éppen a Hamlet próbája folyt. Észrevettek, kérdezték, honnan jöttünk, kik vagyunk? Amikor kiderült, hogy színészek, megkérdezték, lenne-e kedvünk játszani velük? Miért ne! Angolul megbeszéltük, hogy Shakespeare-darabokat improvizálunk, ők norvégul, mi magyarul. Megértettük egymást, az érzéseinkre hagyatkoztunk. Jó kis kaland volt! Utána meghívtak, hogy nézzük meg az előadást, illetve bármikor arra járunk, látogassuk meg őket”mondta Pásztor Tibor.

Így nyaralt a Barátok közt Robija, Pásztor Tibor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top