nlc.hu
Sztárok
Ennyit áldozott Zimány Lindára Kedves Ferenc

Ennyit áldozott Zimány Lindára Kedves Ferenc

A glammodell a TV2 Frizbi című műsorában mesélt pénzről, szerelemről és gyerekről. Ráadásul kiderült az is, hogy Zimány Lindát nem teszi boldoggá két táska, más a fontos!

Hajdú Péter a nyár bulvárszenzációjának nevezte Zimány Linda és Kedves Ferenc kapcsolatát, mikor felkonferálta a Frizbi műsorában a glammodellt. Zimány Linda pedig úgy lépett be a stúdióba, mint egy igazi kis szomszéd lány: kiskosárral, megrakva édesanyja házi lekvárjaival, miniben, kockás ingben.

Ennyit áldozott Zimány Lindára Kedves Ferenc

Számít a pénz?

A beszélgetésben azonban Hajdú Péter vitt mindent, mikor kijelentette, Zimány Linda bizony sosem kétkezi munkásokat szeretett igaz szerelemmel – mert Linda azt hozzátette, hogy eddig mindig szerelmes volt a párjába –, hanem azért tehetősebb férfiak akadtak horogra.

“Nem is gondolom, hogy neked abból a körből kellene válogatnod, mint mondjuk egy nagyon gyönyörű pénztáros hölgynek az egyik hipermarketben, merthogy más körben mozogtok” – mondta Hajdú Péter.

Erre Zimány Linda helyeselt, de közölte, hogy aki “józan ésszel” végiggondolja, nem ad a pletykára, miszerint neki csak a pénz számít. Itt természetesen jöttek a megszokott életszínvonallal és kapcsolati hálóval összeköthető magyarázatok, de hát ugye a kör, amiben mozog, mégiscsak más mint a hipermarketes lányé…

Ennyit áldozott Zimány Lindára Kedves Ferenc

A műsorból egyébként kiderült az is, hogy Zimány Linda és Kedves Ferenc exei, akik történetesen mind egy ruhamárka arcai voltak, Bódi Sylvi és Debreczeni Zita, sosem voltak szoros barátságban a szőke glammodellel, így semmi akadálya baráti-erkölcsi szempontból sem a nagy szerelemnek.

Zimány Linda szeretne gyereket is, még a szakvizsgája előtt, ráadásul mindezt úgy tűnik, hogy Kedves Ferenccel képzeli, hiszen “férfi annyi időt és érzelmet nem áldozott rá”, mint korábban még senki. Kapaszkodjunk meg: két évig udvarolt Zimány Lindának.

Ennyit áldozott Zimány Lindára Kedves Ferenc

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top