nlc.hu
Sztárok
Ilyen lesz Caramel esküvője

Ilyen lesz Caramel esküvője

Caramel nemsokára elveszi élete szerelmét, Szilvit, akivel azóta tervezik összekötni életüket, mióta ismerik egymást. Kislányuk, Szofi pedig már egyéves.

Molnár Ferenc Caramel és párja, Szilvi mindig is tudták, őket az ég is egymásnak teremtette. Tavaly nyáron megszületett kislányuk, Szofi, most pedig végre összeházasodnak. Az esküvőt már egy éve tervezik, először úgy gondolták, hogy kislányuk születésnapján szeretnének egybe kelni, ez azonban kicsit csúszott. Caramel az NLCafénak elmesélte, milyen lesz az esküvő, amit egész nyáron fáradhatatlanul szerveztek.

“Rengeteg tervezést igényelt az idei nyár. Az esküvő körüli teendők egyre csak halmozódtak. Arra törekedtünk, hogy minél szűkebb, minél meghittebb legyen a szertartás. Éppen ezért csak a szűk rokonságot, munkatársakat és legkedvesebb barátokat hívtuk meg. Csak azokat, akikkel nagyjából naponta, kétnaponta beszélünk. Így lett összesen körülbelül 100-120 fő” – mondta Caramel. Hát ugye, kinek mit jelent a szűk körű esküvő, tesszük hozzá halkan.

“A lagzi szervezésénél arra törekedtünk, hogy mindenkinek felejthetetlen élmény legyen, hogy végre összeházasodunk. Nekünk is és a vendégeknek is, éppen ezért lesznek extra fellépők is, ráadásul egy baristát is leszerveztünk, aki különböző kávékülönlegességeket szolgál majd fel. A menü azonban nem a megszokott, hétköznapi húsleves és rántott hús lesz, ez biztos – mondta Caramel nevetve –, de igyekszünk olyan ételekkel készülni, ami mindenkinek az ínyére lehet.”

Caramel és kedvese, Szilvi igazi magyar esküvőt szeretnének, nem tartják ugyanis jó ötletnek, hogy éppen ezen a napon ismerkedjen a násznép a különböző kultúrákkal. “Szilvi ugyan félig vietnami származású én pedig ugye félig roma, mégis annyira felvettük már a magyar szokásokat és hagyományokat, hogy egyáltalán nem szerettük volna vegyíteni a különböző kultúrákat. Jobb, ha mindenki közösen érzi jól magát, hiszen lehet, hogy a vendégek fele nem értette volna a vietnami szokásokat és fordítva. Most más a fontos.”

A büszke édesapa, Caramel azt ugyan nem árulta el pontosan, hogy az egyéves Szofinak vajon milyen szerep jut az esküvőn, nekünk szent meggyőződésünk, hogy a kislány van annyira cuki és cserfes, hogy ha a gyűrűket nem viheti is, mert még túl pici, rózsaszirmokat biztosan szórhat majd, ha kedve lesz hozzá. Caramel és kedvese, Szilvi természetesen nászutat is terveznek, de egyelőre erről az énekes csak annyit mondott, hogy még nem tudják, mikor, és nem tudják, hova mennek.

#sokboldogságot

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top