Sztárok

Még mindig tart a nyomozás Rékasi Károly ügyében

Rékasi Károly biztos benne, hogy nem hibázott a motorbalesete előtt, kártérítést követelne, de a nyomozás még mindig tart – írja a Blikk.

Még mindig nincs előrelépés a nyomozásban, ami azt hivatott kideríteni, hogy pontosan hogyan is történt Rékasi Károly súlyos motorbalesete június 30-án. A színészt korábban már kihallgatták a rendőrök, ő biztos benne, hogy nem hibázott. “Meggyőződésem, hogy ez egy jól belátható helyzet volt onnan, ahonnan az autós jött. Azaz az autós véleményem szerint feltétlenül hibázott. Különben nem kerülhettem volna az autónak arra az oldalára”mondta Rékasi Károly a Blikknek.

A színésznek a komoly fájdalmak és egyéb kellemetlenségek mellett komoly anyagi veszteséget is jelent a több hónapos kényszerpihenő, ezért kártérítést követel majd. “Évek óta balesetmentesen közlekedem. Semmi másra nem készülök, mint amit bárki más tenne az esetemben. Teljesen máshogy alakult volna az őszöm és a telem, ha nincs ez a karambol. Természetesen lesz kárigényem a kieső bevételek miatt” – mondta el Rékasi Károly.

Még mindig tart a nyomozás Rékasi Károly ügyében

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top