Sztárok

22 fotó, 22 tény Arnold 22 éves szuperszexi fiáról, Patrick Schwarzeneggerről

A ma 22. születésnapját ünneplő Patrick Schwarzenegger igazán jófiú, ráadásul néhány lépésével és képével még arra is okot ad, hogy belezúgjunk. Összeszedtünk néhányat!

Első pillantásra azt gondoltam, hogy ő is egy tipikus sztárcsemete, akinek édesapja híres és gazdag és csak olyan történeteket találok majd vele kapcsolatban, amik ezt alátámasztják.

Nem is tudom, mivel kezdjem, de talán azzal, amitől kedvem lett “nagyon boldog születésnapot” kívánni ennek a fiúnak. Patrick Schwarzenegger ugyanis már 17 éves kora óta modellkedik, ergo, készültek róla olyan fotók, amiktől nagyobbat és kicsit hangosabbat sóhajt az ember lánya, ha meglátja.

1. Patrick Schwarzenegger 2010 óta modellkedik, és már 15 évesen úgy döntött, hogy saját céget hoz létre. Egy férfiruhákra szakosodott céget alapított, a Project360-at, amelynek bevételéből 10%-ot azóta is jótékonysági célra fordít.

22 fotó 22 tény Arnold 22 éves szuperszexi fiáról, Patrick Schwarzeneggerről

2. Szerződése van az LA Models nevű ügynökséggel, akik Armaninak és Ralph Laurennek közvetítenek ki modelleket. Patrick Schwarzenegger úgy vélte, ha saját cége is a férfiruházattal és divattal foglalkozik, akkor talán hamarabb felfigyelnek rá a szakmában. Ez pedig így is lett.

22 fotó 22 tény Arnold 22 éves szuperszexi fiáról, Patrick Schwarzeneggerről

3. Mikor úgy döntött, hogy a modellkedés mellett polgári hivatást is vállal, és 2011-ben gyakornokoskodni ment egy divatüzletlánc managemant cégéhez, felkérték, hogy szerepeljen egy óriásplakáton. El is vállalta a feladatot, ráadásul a Sunset Boulvardon is kifeszítették a hatalmas vásznat Hollywoodban.

22 fotó 22 tény Arnold 22 éves szuperszexi fiáról, Patrick Schwarzeneggerről

4. Édesapja nyomdokaiba lépve szintén megpróbálkozott, sőt teszi most is a színészkedéssel. Már négy nagyobb produkcióban szerepelt, ahol kisebb szerepeket kapott. 2013-ban Ariana Grande videóklipjében, a “Right There” címűben Rómeót alakította, ráadásul éppen most, szeptemberben kapott egy új munkát, ahol már nem csupán mellékszereplő lesz.

5. Szüleit mélységesen tiszteli, és vallja, akárhány éves, egy közös szelfi anyuval és apuval mindig jól jön!

Love this gurlllll. @mariashriver #sleepy

Patrick Schwarzenegger (@patrickschwarzenegger) által közzétett fénykép,

 6. Arnold Schwarzenegger és Patrick édesanyja, Maria Shriver 25 év házasság után váltak el, amikor kiderült, hogy a Terminátor filmek sztárjának éppen azon a héten született egy másik gyermeke, mikor Patrick Schwarzenegger öccse is. Ez azonban csupán néhány éve történt, mégis törést okozott Patrick életében.

Family time

Patrick Schwarzenegger (@patrickschwarzenegger) által közzétett fénykép,

 7. Ahogy többi testvére, úgy Patrick Schwarzenegger is mélységesen csalódott édesapjában, de később megbocsátott. Azonban féltestvérének, a most 18 éves Josephnek a ballagására a Schwarzenegger család egyik tagja sem ment el.

22 fotó 22 tény Arnold 22 éves szuperszexi fiáról Patrick Schwarzeneggerről

 8. Patrick Schwarzenegger bármilyen furcsa is, nem színészi, inkább pénzügyi tanácsokat kap és kér édesapjától. “Mivel azon kevés hírességek közé tartozom, akik kevés pénzt veszítettek az életben, büszke vagyok, hogy a fiam hozzám fordul” – monda korábban Schwarzi.

22 fotó 22 tény Arnold 22 éves szuperszexi fiáról, Patrick Schwarzeneggerről

9. Már egészen fiatalon, 15 évesen, mikor megalapította cégét, úgy döntött, hogy felelősséget vállal, és az egyetemen sem színészetet és drámát, hanem inkább közgazdaságot és üzletvezetést tanul. Most is egyetemre jár Los Angelesben.

Happy birthday pops

Patrick Schwarzenegger (@patrickschwarzenegger) által közzétett fénykép,

10. Patrick Scharzenegger közel öt hónapig járt együtt a világ talán egyik legbotrányosabb tinisztárjával, Miley Cyrussal, aki minden pillanatban azt igyekszik bebizonyítani, hogy már felnőtt. Néha sikerül, néha nem, lényeg a lényeg, csupán öt hónapig bírták együtt.

11. Édesanyjával, Mariával rengeteg időt tölt együtt Patrick Schwarzenegger. Cyrussal való szakítása után is többször látták őt és anyukáját együtt ebédelni vagy vacsorázni.

22 fotó 22 tény Arnold 22 éves szuperszexi fiáról, Patrick Schwarzeneggerről

12. Amikor szakítottak, a sajtó azt harsogta, hogy Arnold Scharzeneggernek is köze van a dologhoz, hiszen féltette Patrickot az énekesnő kicsapongó életétől.

22 fotó 22 tény Arnold 22 éves szuperszexi fiáról, Patrick Schwarzeneggerről

13. Sokáig kellett az “após” véleményére várni, de éppen az elmúlt hetekben cáfolta Arni a hírt, miszerint nem kedvelte volna Mileyt. Egy esti talk show-ban mesélte el, hogy az énekesnőt először egy családi síelés alkalmával mutatta be Patrick. Az extravagáns énekesnő pedig kifejezetten jól viselkedett. “Tisztelettudó és kedves lány, akinek két arca van. Egy, amit kifelé mutat és egy, amilyen ő valójában” – mondta az exapós, aki ezzel talán Miley Cyrus felépített “rosszlány” imidzsét örökre porrá zúzta… kezdheti ismét Hannah Montanatól Miley…

22 fotó 22 tény Arnold 22 éves szuperszexi fiáról, Patrick Schwarzeneggerről

14. Szakítsuk után néhány hónappal egyébként mindketten hivatalosak voltak egy szülinapi buliba ahol állítólag Patrick egy szót sem szólt Mileyhoz, sőt mindketten hátat fordítottak egymásnak.

Miley Cyrus a szakítás után
Miley Cyrus a szakítás után

15. Azt nagyon kevesen tudják, de Patrick Scharzeneggernek nem Miley Cyrus volt az első barátnője. Sőt, talán az a kapcsolat tartott a legrövidebb ideig, hiszen a modell és színész Patrick hat évig alkotott egy párt gimis szerelmével, Taylor Tootsie’ Burnsszal.

Tootsie és Patrick a Maui-i tengerparon
Tootsie és Patrick a mauii tengerparon

16. Most pedig úgy tűnik, hogy egy gyönyörű szőke lány akadt Patrick Schwarzenegger horgára, akit egy rendkívül előnytelen szerelésben kísért a fiú, mikor lencsevégre kapták őket. Zokni, reccsenésig húzva, ráadásul rövidnadrággal?!

17. Bár Patrick elképesztően szexi akkor is, ha megszabadul a textiltől, nem minden áron törekszik arra, hogy tökéletes legyen.

22 fotó 22 tény Arnold 22 éves szuperszexi fiáról, Patrick Schwarzeneggerről

18. “Nem szeretnék Arnold Schwarzenegger lenni, ő az apám, nem én vagyok” – mondta korábban Patrick Schwarzenegger egy interjúban, ahol megkérdezték tőle, hogy miért nem növesztett még akkora muszklikat, mint Arni.

22 fotó 22 tény Arnold 22 éves szuperszexi fiáról, Patrick Schwarzeneggerről

19. Patrick egy olyan családban nőtt fel, amelyik eleve ki volt téve a sajtó érdeklődésének, éppen ezért sosem zavartatta magát, nem bujkált, nem leplezett semmit, ahogy azt sem, hogy gyakran cigarettázik, talán túl gyakran is. Nemrégiben egy játszótéren az egyik műanyag játékon gyújtott rá, ami megbotránkoztatta a sajtót.

22 fotó 22 tény Arnold 22 éves szuperszexi fiáról, Patrick Schwarzeneggerről

20. Nagy-nagy rajongója Will Farrel színésznek. Patrick Scharzenegger minden álma, hogy egyszer egy filmben szerepeljenek.

Will Ferrell az Anchorman: A legenda folytatódik c. filmben
Will Ferrell az Anchorman: A legenda folytatódik című filmben

21. Két nővére van, és Patrick állítólag sokat tanult tőlük, hogyan kell bánni a nőkkel.

Christopher, Katherine, Patrick és Christina Schwarzenegger
Christopher, Katherine, Patrick és Christina Schwarzenegger

22. Idén és jövőre 4 filmben is szerepel majd, és miközben nem a színészet a legnagyobb álma, úgy tűnik, a rendezők odáig vannak érte.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top