15 gif, amivel bizonyítjuk, hogy a ma 47 éves Will Smith egy álompasi

Pósa Lilla | 2015. Szeptember 25.
A ma 47. születésnapját ünneplő Will Smith igazi lovag, ráadásul nem a nyámnyila fajta, hanem az ízig-vérig pasis férfi! Összegyűjtöttünk 15 gifet, amivel bizonyítjuk, hogy megéri hozzá hasonló párt választani.

Will Smith ma 47 szál gyertyát fújhat el születésnapi tortájáról, amit minden bizonnyal felesége, Jada Pinkett-Smith üt majd össze neki – legalábbis így lenne igazán meghitt az ünneplés. A bensőséges hangulatot azonban némiképp megzavarja, hogy néhány hónappal ezelőtt Will Smith felesége közölte a nagyvilággal, hogy ugyan semmi baj nincs köztük, sőt remekül megvannak, ám nyitott házasságban élnek majd tovább.

“Bíznod kell abban, akivel összekötöd az életed. A nap végén nem azért szeretnék hazamenni, hogy bárki fölött felügyelőként vizsgálódjak. Nem vagyok a férjem felügyelője, felnőtt ember” – mondta júniusban Howard Stern rádióműsorában Jada Pinkett-Smith.

“Bízom benne, hogy Will egy feddhetetlen ember. Minden szabadságot megadok neki, és amíg Will a tükörbe tud nézni, és szembe nézni önmagával, addig én nyugodt vagyok.”

A színésznőként is ismert feleség azt is elárulta, hogy otthon mindent megbeszélnek. A nyitott házasság ideája pedig éppen ezért jó. “Ha Willnek megtetszik egy partnernője, azt is megbeszéljük, mert előbb vagy utóbb mindenképpen megtudom. Jobb az őszinteség.”

Ha pedig már ők egymással ennyire őszinték, mi egy huszárvágással rátérünk a 15 okra, amivel bizonyítjuk, hogy Will Smith felesége a világ egyik legszerencsésebb nője.

1. Már az első benyomásra sokat ad

Mint azt minden bizonnyal a legtöbb hölgy tudja, nincs fontosabb az első benyomásnál. Will Smith csalfa mosolya, miközben bemutatkozik, mindent visz.

2. Remek dumája van

Will Smith egyik legnagyobb erénye, hogy minden szituációban kivágja magát. Olyan dumája van, amitől bárki azonnal hanyatt vágja magát.

3. Foglalkozik a külsejével, divatos

Úgy tűnik, a színész remekül tud nyakkendőt kötni: végre egy férfi, aki foglalkozik a külsejével.

4. Egzisztenciálisan is topon van

Bizonyos kor fölött egyre fontosabb az egzisztencia. Neki van karrierje, célja és mindehhez pénze is.

5. Ép testben ép lélek

Mindent megtesz azért, hogy teste tökéletes legyen, ráadásul a kutyákat szerető nők ettől a képtől legyezőért nyúlnak épp. Minden egy képen: jó pasi, edzés, jó fej kutya.

6. Tud bocsánatot kérni

Talán nőknek és férfiaknak ez a legnagyobb kihívás egy kapcsolatban. Will Smithnek azonban, úgy tűnik, a bocsánatkérés is megy, még akkor is, ha furán veszi ki magát.

7. Táncolni is tud

Még Jimmy Kimmel show-műsorában is fellépett és “eljárták” a tánc evolúcióját.

8. Nem titkolja az érzéseit

Végre egy pasi, aki nem titkolja, hogy hogy érez. Ezzel rengeteg konfliktust és felesleges veszekedést lehetne megspórolni.

9. Úriember (majdnem) minden pillanatban

Van az a pont, ahol Will Smithnek is elgurul a gyógyszere, de természetesen sosem emelné fel a hangját. Csak finoman, úriemberhez méltón tudatja, hogy nagyon elege van…

10. Kellőképpen romantikus

Felesége szerint minden évfordulójukra emlékszik, és romantikus ajándékkal szokta meglepni.

11. Remekül csókol

Erről sajnos még csak a felesége és néhány színésznő tud beszámolni, de a csókkal szerintünk sem lehet túl sok gondja…

12. Tökéletesen megbízható

Will Smith az élet minden területén megbízható, legalábbis családja és munkatársai szerint… Ha pedig valami mégis kimenne a fejéből, azt elfeledteti velük is.

13. Nem álszerény

Bevallja, ha valamit tökéletesnek lát önmagán. Egyik filmjében ki is mondja, hogy a hátsója díjnyertes. Itt jegyezzük meg, hogy tökéletesen igaza van.

14. Tudja, hogy mire használnak az úriemberek kalapot

#ejha

15. A titkot is tudja, hogy mi kell a nőnek:

Exit mobile version