Sztárok

Beteg feleségét felhasználva próbálják megtörni Lagzi Lajcsit?

A Blikk úgy tudja, május elején életmentő műtétet hajtottak végre Lagzi Lajcsi feleségén. A családtagok nem értik, hogy az asszonyt miért nem engedik ki a börtönből. Arra gyanakodnak, hogy ez egy taktikai lépés.

A Blikk információja szerint május elején életmentő műtétet kellett végrehajtani Lagzi Lajcsi feleségén, Galambos Boglárkán . A háromgyerekes édesanyát daganatos megbete­gedéséből kifolyólag súlyos rosszullétek gyötörték, ezért volt elkerülhetetlen a beavatkozás. Légzőszervi megbetegedése miatt állapotában bármikor oxigénhiány és fulladás léphet fel.

Az előzetes letartóztatásban lévő Boglárka orvosi dokumentációját az ügyvédek már a múlt hét csütörtöki előzetes letartóztatási tár­gyalásra is becsatolták, azt azonban akkor az ítész nem vette figyelembe. Most a fellebbezéshez becsatolta újra a védelem a leleteket, amelyek szerdán érkeztek meg a Budapest Környéki Bírósághoz. Várhatóan ma vagy hétfőn döntenek az ügyben.

Egy neve elhallgatását kérő családtag azt mondta a lapnak: meggyőződése, a beteg nőt arra használja fel a hatóság, hogy megtörje Lagzi Lajcsit. Ez azonban veszélyes, hiszen Bogi állapotában a stressz is kockázattal jár.

Úgy tudni, az asszonynak nincs cellatársa, egyszemélyes zárkában van, ahol olvas, és próbálja elterelni gondolatait. Bent léte alatt szerencsére eddig egyetlen rosszulléte sem volt. 

Lagzi Lajcsiról készült galériánkat itt megnézheted:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top