Sztárok

Voice: ettől tart Király Viktor

Nemrég Budapesten adott koncertett Király Viktor, ahol a Voice-szal kapcsolatos aggodalmáról is beszélt a Borsnak.

Nagy tömeg várta szombaton a New Orleans Clubban Király Viktort. Az énekes rajongói és a családja mellett Andy Vajna és Vajna Timi is meghallgatták a koncertet, és arról meséltek, már azt tervezik, repülőre ülnek és élőben nézik majd a Voice döntőjét, ugyanis biztosak benne, hogy Király Viktor eljut odáig, és világsztár lesz belőle.

Király Viktor szerényen nyilatkozott. “Nem tudom elképzelni magam világsztárként, de álmodtam róla párszor. Nem tudom, mivel járhat annak lenni, de nem is szeretnék belegondolni, milyen lehet nyolc testőrrel járni Ha eljutnék a világsikerig, csak azt szeretném, hogy elismerjenek mint zenészt, és ebből meg tudjak élni” – mondta el Király Viktor, aki most az előtte álló párbajra koncentrál. A Borsnak elmondta, nem tartja hálás feladatnak, hogy duettben kell legyőznie a társát. “Előre félek, mert a párbajban olyan ember ellen kell versenyeznem, akit imádok, ráadásul duettben, ami egy olyan műfaj, ami csak akkor lehet jó, ha tele van érzelemmel. Nagyon rossz helyzet, és tényleg nagyon jó fej az ellenfelem, egy csupa szív nő”  mondta.

Király Viktorról készült képgalériánkat itt megnézheted:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top