Sztárok

Világraszóló élet, botrányos végjáték – 80 éves lenne Pavarotti

A nyilvánosság és a szakma számára köztiszteletben álló művész volt, akiért rajongtak, akit tiszteltek. A magánélete azonban nem volt ennyire nyugodt. Egy élet munkája után időskorát botrányos válás, tragikus események és halálos betegség kísérte. Ma lenne 80 éves.

Luciano Pavarotti, minden idők egyik legsikeresebb operaénekese Modenából indult, szegény, olasz családból. Édesapja a helyi kórusban énekelt, és minden erejével táplálta fiába az opera szeretetét. Úgy tűnik, sikerrel, hiszen már gyermekkorában belépett Luciano is a templomi kórusba, és ahogy teltek az évek, egyre komolyabban vette az éneklést.

Világraszóló élet, botrányos végjáték – 80 éves lenne Pavarotti

Biztosítási ügynökként dolgozott

Minden idejét a zenének szentelte volna, ha tehette volna, de akkor ezt még nem engedhette meg magának. Hogy fenntartsa magát, kénytelen volt biztosítási ügynökként dolgozni. 19 éves korától nyílt lehetősége arra, hogy komolyan képezze a hangját, amit fáradhatatlanul meg is tett, és hat kemény munkával töltött év után lépett először a nagy nyilvánosság elé. Nem is akármilyen szereppel debütált Reggio Emilia városában 1961-ben: Puccini Bohéméletének Rodolfóját énekelte.

Világraszóló élet, botrányos végjáték – 80 éves lenne Pavarotti
Pavarotti Rodolfo szerepében 1985-ben a Bécsi Állami Operaházban

Beugróként lett sikeres

Pavarotti hírnevét egy 1963-as beugrása alapozta meg, amikor is a Covent Gardenben kellett helyettesítenie, nem is akárkit, hanem az akkori kor nagy sztárját, Giuseppe di Stefanót. Az ifjú tenornak nemcsak a patinás helyszín miatt volt ez óriási kihívás, hanem azért is, mert Di Stefano gyermekkorától a példaképe volt. A fellépés annyira jól sikerült, hogy innentől kezdve nem volt megállás, a karrierje gőzerővel ívelt felfelé. Bécs, London, Amszterdam és New York versengett az ifjú titánért, aki 1965-ben már a milánói Scalában, 1968-ban pedig már a Metropolitanban hódította a közönséget és a kollégákat egyaránt.

Világraszóló élet, botrányos végjáték – 80 éves lenne Pavarotti
Pavarotti Joan Sutherland partnereként 1965-ben

A csapból is Pavarotti folyt

Utóbbi helyszínen lett igazán világhírű, Donizetti Az ezred lánya című operájában, Tonióként, amikor is a közönség tizenhétszer tapsolta vissza a színpadra.

Vitathatatlanul minden idők egyik legtehetségesebb tenorja lett, közhelyesen szólva még a csapból is ő folyt világszerte. Több mint fél évszázadot töltött a színpadon, az operairodalom tenorszerepeinek jelentős részét énekelte, játszotta, különösen Bellini, Donizetti, Puccini, Rossini, Verdi és Mozart műveiben.

Mindent vitt a Három Tenor

Pavarotti szólókarrierjében mindent elért, amit csak lehetséges, de a nagy hármassal, az 1990-ben megalakult Három Tenor formációval, Plácido Domingóval és José Carrerasszal közösen is letarolta a világot.

Hiú ember volt, ezáltal lett tökéletes

Pavarotti – kollégái szerint – hiú ember volt, aki a külsejének és megjelenésének legapróbb részleteire is mindig odafigyelt. Öltözködésében a feltűnőbb ruhadarabokat szerette, általában illatfelhő lengte körül őt, a szemöldökét festette, és minden fotót kiretusáltatott, amit csak tudott, még akkor is, ha általában arcának előnyösebb oldalát engedte csak fotózni.

Világraszóló élet, botrányos végjáték – 80 éves lenne Pavarotti

Ezért kellett neki a fehér kendő

Fellépéseinek koreográfiáit is az utolsó lépésekig megtervezte, ebben volt segítségére az a fehér kendő, amelyet állandóan magánál tartott. Ez volt ugyanis az a kellék, amely megakadályozta őt abban, hogy – ahogyan ő fogalmazott – kollégáival ellentétben, nevetséges legyen, aki ide-oda ugrándozik és hatalmasakat gesztikulál a színpadon. Egy fehér kendővel a kézben ugyanis ez nem következhetett be, különben zászlóként lengette volna, így sikerült megtanulnia, hogy kisebb, stílusosabb mozdulatokat tegyen.

Világraszóló élet, botrányos végjáték – 80 éves lenne Pavarotti

Imádták a kollégái

Allűrjei ellenére kollégái szerettek vele dolgozni, mert maga volt a megtestesült tehetség és jókedv. Hírnevét jótékonysági célokra is felhasználta, a legfontosabbnak a hátrányos helyzetű, árva gyermekek támogatását, taníttatását tartotta. 2006-ban lépett utoljára színpadra. A Nessun Dormát énekelve búcsúzott a közönségtől, a kollégáitól, egy különleges élettől. Az utolsó fellépés hangulata, a tudat, hogy egy legenda visszavonul, és az a gyönyörű hang, amelyet még hetvenévesen is produkált, mindenkit megríkatott. Akkor már beteg volt, nemsokára 60 kilóra fogyott, és alig másfél év múlva, 2007. szeptember 6-án, hasnyálmirigyrákban meghalt.

Érthetetlen kapcsolat

Bár Pavarotti a harmóniára törekedett a zenében és a magánéletben egyaránt, ezt igazán csak az elsőben tudta megvalósítani. A híres tenor 35 év házasság és három gyermek felnevelése után vált el első feleségétől, még ha finoman fogalmazunk is, botrányos körülmények között.

Világraszóló élet, botrányos végjáték – 80 éves lenne Pavarotti

Hatvanévesen szerelmes lett asszisztensébe, Nicoletta Mantovaniba, és össze is költözött vele. Az akkor 26 éves lány először nemhogy szerelmes nem volt a tenorba, hanem durvának, fölényesnek, beképzeltnek tartotta, ráadásul utálta az operát is. Az ellentétek azonban talán tényleg vonzzák egymást, hiszen a munka során mégis egymásba szerettek, hiába a különböző természet. Nicoletta visszahúzódó, nyugodt jellemű volt, Pavarotti heves természetű.

Milliárdokat fizetett a szerelemért

Az énekes rettegett mindentől, ami a hangszálainak árthatott, ezért kerülte a beteg embereket, a port és a dohányfüstöt is, fiatal szerelme viszont ezzel mit sem törődve rengeteget cigarettázott. Nemcsak a családja, hanem a rajongók számára is érthetetlen volt Pavarotti új élete, de ő erre csak annyit mondott: “Ha valaki meg tudja mondani, miért lesz szerelmes, akkor az nem érez szerelmet a másik iránt.”

A boldogságot azonban nem adják ingyen a mondás szerint, és ezt Pavarotti komolyan meg is tapasztalta. Első felesége ugyanis csak úgy volt hajlandó elválni tőle, ha 60 millió fontot fizetett neki, azaz több mint húszmilliárd forintnak megfelelő összeget, mondván, hogy évtizedekig kitartott férje mellett jóban-rosszban, ráadásul a karrierjében is komolyan segítette őt.

Világraszóló élet, botrányos végjáték – 80 éves lenne Pavarotti
Első feleségével, Auda Veronival

Megkezdődtek a tragédiák

Pavarotti elszántságát és szerelmét bizonyítva fizetett, majd feleségül vette Nicolettát. 2003-ban ikreik születtek, de csak kislányuk maradt életben, kisfiuk a születéskor meghalt. Nem ez volt az egyetlen tragédia Pavarotti új életében, hanem a legközelebbi barátok és családtagok szerint az is, hogy szerintük az énekessel egyáltalán nem bánt jól új felesége. Felröppentek ugyanis olyan hírek a hölgyről, miszerint nem volt éppen hűséges férjéhez, különösen betegsége idején.

Ahogyan életében sem volt éppen zűrmentes a magánélete, úgy a halála után is több volt körülötte a balhé, mint a gyász. Az énekes ugyanis halála előtt megváltoztatta a végakaratát első családja javára, de az örökösök utólag három különböző végrendeletet találtak. Az érintettek perre vitték az ügyet, mivel lányai úgy vélték, hogy csak az apjuk kézírásával írt végrendelet az igazi, a másik kettő hamisítvány. Végül jogi úton sikerült szétosztani a vagyont. Már ha volt mit. Egyes hírek szerint ugyanis, bár Pavarotti a legkeresettebb művészek egyike volt, és honoráriuma sok esetben az egekig ért, halála után kiderült, hogy komoly tartozásokat halmozott fel, ezenkívül több villáját is jelzáloghitel terhelte.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top