Schobert Norbi ezzel tud 100 milliót keresni

nlc | 2015. Október 12.
Nem először irigyelték már meg Schobert Norbi vagyonát, vagy tettek megjegyzést a bevételeire. Ő most megmondja, hogy mi a titok nyitja.

Dugóban ült Schobert Norbi, és úgy gondolta, hogy kihasználja az időt, végre megválaszolja azokat a kérdéseket, amelyekkel az utóbbi időben megtalálták. Többen ugyanis azt sérelmezték, hogy Norbi nem adja ingyen a könyvét, pedig az lenne igazságos, és hogy különben is, minden amit Norbi csinál, főleg a könyvek csak azért vannak, hogy pénzt keressen.

“Most elmondom nektek erre a választ, hogy hogy lehet keresni, mondjuk 10 vagy 100 millió forintot” – kezdte Schobert Norbi, majd azzal folytatta, hogy ha a könyve bestseller lenne, akkor szerzői jogdíj gyanánt egy 5 és 10 millió forint közötti összeget keres rajta.

“Ellenben, ha nem azt írom, ami a szívemből jön, nem azt írom, ami az igazság, amivel meg tudok emberi életeket menteni, hanem azt írom, ami a gabonapelyhes, cukrozott kakaós, finomított szénhidrát lobbinak és a gyógyszeriparnak tetszik, akkor tudok szerezni körülbelül öt-tíz támogatót a könyvhöz” – magyarázta Schobert Norbi a számításokat, és azt is hozzátette, hogy egy-egy ilyen megállapodás minden ismert ember esetében éves szinten minimum 10 millió forint. Vagyis, legalább ugyanannyit kapna egy szponzortól, mint a mostani könyve teljes bevétele.

“Simán meg tudok állapodni tíz szponzorral, az nem okozna gondot. Tehát a könyv megjelenése nélkül is tudok 100 millió forintot keresni.”

Schobert Norbi azzal fejezte be videóüzenetét, hogy “annyira hülye gyerek”, és nem 100 milliót tesz zsebre, hanem csak a szerzői jogdíjat. “Sokkal jobban megéri hazudni” – szögezte le.

 

Exit mobile version