Talán azért, mert Gwyneth Paltrow előszeretettel kritizál másokat, talán csak ennyire szőrszálhasogatók az amerikai divatújságírók, de az biztos, hogy a színésznő legtöbbször a legrosszabbul öltözöttek között van. Ráadásul a sminkbalesetek, a rossz haj, és az őszintétlen mosolya sem segítenek az összhangon.

Gwyneth Paltrow adottságai azonban megvannak ahhoz, hogy minden tervező szeresse őt öltöztetni. És most tényleg remekül nézett ki a vörös szőnyegen, állítólag az este legjobbnak öltözöttjének tartották a divatkritikusok.

Az áttetsző felső nem bízott sokat a képzeletre, de ami még ennél is feltűnőbb volt, az Gwyneth Paltrow mosolya.

A színésznő az utóbbi időben kicsit kikerekedett, ami jót tett neki, sokkal egészségesebbnek is látszik.

Persze nem is meglepő, hiszen már nem kell titkolóznia a szerelmével. Brad Falchuk szeptember végén posztolta az első közös szelfijüket, és az Instagram-oldalán odaírta: „Én és a randipartnerem”
2010 óta ismeri egymást, a Glee forgatásán találkoztak, és a kapcsolatukat sosem reklámozták. Nem is csoda, hiszen Gwyneth Paltrow csak idén, év elején vált el a gyereki apjától, Chris Martintól.