Sztárok

A legjobb üzleti weboldalakat keresi a Telekom

Honlapversenyt hirdet a Telekom kis- és közepes vállalkozások számára. A versenyre olyan céges weboldalak benevezését várják, amelyek az idén készültek. A versenyben külön kategóriában indulhatnak azok, akik a Telekom Webkönnyen alkalmazásával készítették el honlapjukat.

Kategóriánként 5-5 millió forint értékű marketingkampányt nyerhetnek azok a cégek, akik benevezik weboldalukat a Telekom Honlapversenyére. A megmérettetésre minden olyan kis- és közepes vállalkozás regisztrálhatja honlapját, amely 2015-ben a Telekom Webkönnyen szolgáltatásával, vagy más módon hozta létre a céges weboldalát, vagy legkésőbb, a verseny zárásáig készíti majd el.

Mivel a pályázott honlapokra a közönség is szavazhat, így a legjobbak közé valóban csak azok juthatnak be, akiknek a weboldalát az interneten böngészők valóban értékesnek, szerethetőnek tartják. A TOP10 legtöbb szavazatot kapott honlap kerül a szakmai zsűri elé, akik belőlük választják ki a kategóriánkénti egy-egy győztest. A verseny végén várhatóan közönségdíjat is átad a Telekom a legtöbb szavazatot kapott honlapnak, illetve egyéb különdíjak is gazdára találhatnak majd. A honlapokra a verseny indulásával egy időben indul el a szavazás.

A Telekom Honlapversenyre jelentkezés részletesebb feltételei a www.webkonnyen.hu oldalon olvashatók, nevezni 2016. január 31-éig, míg szavazni 2016. február 28-áig lehet a verseny hivatalos Facebook-oldalán. A zsűri döntése március elején várható, az eredményhirdetést március 11-re tervezi a Telekom.

Grósz Mónika

Grósz Mónika

” A mai webes jelenléthez nélkülözhetetlen az offline és online marketing, a retail és e-commerce értékesítési technikák, valamint a social media, PR és hagyományos médiaköltések újszerű és innovatív újragondolása és kombinálása. Vállalkozóként ezt kutatom és alkalmazom én is nap mint nap. Több száz partnerem üzleti céljai teljesültek a megfelelő online jelenlét kialakításának köszönhetően” – tanácsolja Grósz Mónika, e-commerce szakértő, a zsűri egyik tagja.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top