Auguste Rodin nagyon szegény, paraszti származású családban született, ahol nem volt divat, hogy valaki a művészetek iránt érdeklődjön, és gondolatait, érzelmeit a rajzolásban fejezze ki. Ezért gyermekkorában,
ha arra vetemedett, hogy egy-egy rajzot készítsen, apja dicséret helyett veréssel honorálta a kreativitását.
Nem volt hát könnyű dolga, hogy kamatoztatni tudja a tehetségét, és fel tudja vállalni érzéseit. Az iskolában sem igazán tűnt ki teljesítményével, álmodozó típus lévén, később viszont a Louvre tanfolyamain már azzal foglalkozhatott, ami igazán érdekelte.
Első fontosabb alkotása 1875-ben készült el Érckorszak címmel, amely egy nyújtózkodó férfit ábrázol, megjelenítve ezzel azt a pillanatot, amikor az ember felébred, vagy inkább öntudatra ébred. Ez volt az ő saját öntudatra ébredése is. Ezek után ontotta a keze alól a szobrokat, több száz művet faragott élete során. Rodin művészetét a modern szobrászat alapkövének tekintik. Szobrain a legmélyebb emberi érzéseket ábrázolta, a fájdalmat, a csalódást, vagy éppen a szenvedélyt, a boldogságot. Egyetlen szoborban akár egy egész történetet is képes volt elmesélni, drámai vagy éppen filozofikus jeleneteket megeleveníteni.
A legtöbben Rodin A gondolkodó című szobrát ismerik, pedig legjelentősebb művei között előkelő helyet foglalnak el a szerelemről készült szobrai is. Ilyen például A csók című, amelyben egyszerre van jelen a boldogság és a tragikus vég. Az 1880-as években készült alkotás ugyanis egy férjes asszony történetét meséli el, aki férjének öccsébe szeretett bele. A férj rájött a titkolt szerelemre, és meggyilkoltatta testvérét és feleségét is. A párról készült szobron csak az ölelés látható, és a csókra való vágyakozás, de az ajkaik nem érnek egymáshoz. Ezért ez a mű a beteljesületlen szerelem érzését jeleníti meg, amelyről Rodin igencsak sokat tudott mesélni.
Sokak szerint Rodin a szerelem bolondja volt, pedig ez tévhit, ő inkább az emberi testért rajongott, legyen szó akár nőről, akár férfiról. Ez tette naggyá, különlegessé, és ez lett a veszte is.
Auguste Rodin és A csók
Két nővel élt együtt, bár külön lakásban, de időben egyszerre, és mindkettőt felőrölte ez az állapot.
Ő viszont ezzel mit sem törődve újabb és újabb szeretőket újított be mellettük.
De ne szaladjunk ennyire előre a történetben. Rodin soha senki mellett nem tudta érzelmileg elkötelezni magát, pedig igényelte, hogy mindig legyen mellette valaki. Első igazi szerelme Marie-Rose Beuret volt, aki fiatal lányként lett a modellje. Akkor még egyikük sem gondolta, hogy fél évszázados viszony kerekedik a munkakapcsolatból, de az tény, hogy hamar egymásba szerettek.
Olyannyira, hogy Rodin nem tudta és nem is akarta elengedni Rose-t, de feleségül venni sem. Lakást tartott fenn neki, olykor életvitelszerűen is együtt éltek néhány napig, egy-két hétig, majd akár hónapokra is eltűnt, aztán újra felbukkant. A köztes időket mindig más-más műtermében töltötte, mindig más-más modellel, és a művész gondosan ügyelt arra, hogy modelljei ne ismerhessék meg egymást. Rodinnek nagyon kényelmes és kielégítő volt ez az életforma, legalábbis addig, amíg Rose teherbe nem esett. Ekkor a lány azt gondolta, hogy végre feleségül veszi őt, de csalódnia kellett: a keresztnevén kívül Rodin semmit nem adott a gyermeknek. Hiába volt Rose minden igyekezete, az idősödő művészt nem tudta megváltoztatni, és maga mellett lehorgonyozni.
Az idősödő Rodin ötvenévesen újra szerelmes lett, méghozzá Camille Claudelba, akit eleinte egyszerre csodált és gyűlölt. A huszonéves lány ugyanis tanítványnak jelentkezett a mesterhez, amelyet Rodin nem igazán tudott hová tenni. Elbűvölte őt a fiatal hölgy, de valahol féltékeny is volt rá, hogy a nyomdokaiba igyekszik lépni. A viharos érzelmekből végül szerelem lett mindkettőjük részéről. Camille Rose-hoz hasonlóan lakást kapott, ahol azonban egyedül élhetett, és várhatta Rodint, mikor tér “haza” hozzá másik szerelmétől.
Különös szerelmi háromszög volt ez, amelyben csak Rodin érezte jól magát, hiszen két nő is rajongott érte, könyörgött neki éveken-évtizedeken át, hogy vegye feleségül, kiszolgálták, támogatták, miért is ne érezte volna jól magát. Évtizedeken át ment ez így, sokszor veszekedések, botrányok kíséretében.
Isabelle Adjani és Gérard Depardieu, Camille és Rodin szerepében a Camille Claudel című filmben
A hatóságok fenyegetésére végül összeszorított foggal ugyan, de feleségül vette Rose-t, különben nagyon gyorsan börtönben találta volna magát,
hiszen a korabeli erkölcsök nem tűrték hosszú távon ezt a fajta életformát.
Ha Rodin túlélte volna a két nőt, akár szobrot is faraghatott volna erről a reménytelen és megalázó szerelmi háromszögről, de szinte mindhárman egyszerre haltak meg. Tragédia a tragédiában ugyanis, hogy Rose nem sokáig élvezhette a házaséletet, amelyre évtizedeken át várt, mert néhány héttel később meghalt. Camille pedig elmegyógyintézetbe került, mert az idegeit teljesen felőrölte a szerelmi háromszög, amelyben élt, főleg hogy Rodin akkor sem volt mellette, amikor az ideg-összeroppanások egyre sűrűbben érték őt. Már nem volt magánál, hogy Rodin halálának hírét fel tudja fogni. A művész ugyanis egyedül maradva már nem volt képes tovább élni. Talán magányában értette meg igazán, mit jelentett számára a két nő, akik egész életüket feláldozták érte.
