Sztárok

Frei Tamás 10 év után ezért szakított

Élete szerelmének tartja Frei Tamás Zsannát, akivel tíz évig voltak együtt. A kapcsolatnak pedig nem azért lett vége, mert nem szeretik egymást.

Talán egyfajta önzőség is szerepet játszott abban, hogy Frei Tamás ma már nem él együtt élete szerelmével. Amikor Zsannával való kapcsolatáról beszél, akkor ma is könnybe lábad a szeme.

“Ha fair vagyok, akkor igazából így kéne mondanom, hogy ő hagyott el, igen. Nem visel meg, de sajnálom. Azt szokták mondani, hogy van az életednek »a szerelme«, valószínűleg nekem ő volt. A mai napig őt szeretem, ő tényleg az a nő volt, akire ránéztem és beleszerettem” – mondta Frei az Összezárva Friderikusszal műsorban.

Frei Tamás 10 év után ezért szíkatott

“Nem voltam képes újra családot alapítani, és ebbe az egészbe újra belekezdeni. Mert én ezt tudom, hogy velem nem működik, nekem van két gyerekem, és ezt képtelen vagyok újra megcsinálni. És akkor őt el kell engedni, mert arra nem ítélhetsz egy nőt, hogy neki ne legyen gyereke. Én azt mondtam magamnak, hogy ugyanott fogom végezni, mint az első kapcsolatomban, hogy nem tudok ott lenni a gyerekekkel, vagy feladom azt az életet 50 éves koromban, amit fölépítettem magamnak, és akkor majd hetvenéves leszek, amikor lesz megint valami. Nekem ez az egész már elment” – mondta szomorúan Frei Tamás, akinek 10 év után ért véget a kapcsolata Zsannával.

Frei Tamás 10 év után ezért szíkatott

Friderikusz Sándor azért rákérdezett, nem tartja ezt önzőségnek, hiszen gyakorlatilag egy gyereknyire volt attól, hogy élete szerelmével élhesse le az életét.

Frei Tamás 10 év után ezért szíkatott

“Az, de azt is megtanultam a váláskor, hogy ne hazudjak saját magamnak.

Friderikusz Sándor nagyon kíváncsi volt arra, hogyan alakult azóta Zsannával Frei Tamás kapcsolata. Mint kiderült, máig együtt dolgoznak.

“Azt hiszem, nem lett utánam új kapcsolata” – válaszolt Frei.

“Akkor esetleg még bárhogy is alakulhat?” – kérdezett rá őszintén Friderikusz, erre már Frei Tamás is elmosolyodott, és annyival zárta le ezt a beszélgetést: “Az élet hosszú.”

Frei Tamás 10 év után ezért szíkatott

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top