Az áramlopással vádolt Lagzi Lajcsiról az elmúlt hetekben a legkülönbözőbb hírek kaptak szárnyra. Hol éppen bármelyik pillanatban kiengedhetik Lagzi Lajcsit, hol pedig azt állítják, hogy nemcsak a karácsonyt, de még január első felét is börtönben tölti. Ez utóbbiról a napokban egyébként jogerős döntés született, így már teljesen biztos, hogy Lagzi Lajcsi nem láthatja a családi fészket legalább jövő év elejéig.
Az NLCafénak Lagzi Lajcsi testvére, aki a zenész családjára is maximálisan odafigyel, elmondta, hogy a szabadlábra helyezést egyrészt azért nem engedélyezték, mert egyéb indokok mellett a szökés gyanúja is fennállt akkor. Galambos István ezt azonban teljességgel nevetségesnek tartotta, hiszen mint mondja, ismert ember lévén nem is lenne értelme a futásnak.
“Korábban a testvéremmel elmentünk nyaralni, egy thaiföldi kiránduláson vettünk részt, ahol úgy döntöttünk, hogy csakis szakmai okokból ellátogatunk egy transzvesztitashow-ra, ezek ugyanis világhírűek a díszletükről, a show-elemekről, nekünk pedig ihlet kellett Lajcsi műsorához és fellépéseihez. Mikor vége lett az előadásnak, a művészek megszokták, hogy még a közönség fotót készít velük, ottjártunkkor azonban teljesen felháborodtak, mert egy magyar csoport is épp akkor nézte meg az előadást, amikor mi, így nem a táncosokkal, hanem a testvéremmel kezdtek el fotózkodni” – mesélte nevetve az NLCafénak Galambos István még hetekkel ezelőtt, mikor először utasították el testvére szabadlábra helyezési kérelmét.
Mint azt ma Lagzi Lajcsi egyik ügyvédje, dr. Szilágyi Roland elmondta, a szökés gyanúját valóban értelmetlen lett volna feltételezni, szerinte ezt már csak a média tette hozzá a hírekhez.
“Az igazi indok akkor és jelenleg is az volt, hogy a tanúbefolyásolás és a bűnismétlés állhat fenn. Szökésről nem volt szó, felesleges is lett volna feltételezni, bár én is olvastam hasonlót. Mindenesetre Galambos úrnak még az eddig benn töltött 56 napot tovább kell folytatnia egy kis ideig. Az ügyészségnek pedig kiemelten kell kezelnie a nyomozást, mert a törvényszék sincs megelégedve az ügy menetével” – mondta az ügyvéd, aki hozzátette, hogy Lagzi Lajcsi nagyon nehezen éli meg ezt az időszakot.
“Igyekszik erősnek maradni, ahogy a család is. Hisz a saját ártatlanságában, ahogy mi, az ügyvédei is. Ezt az időszakot azonban nincs ember, aki ne élné meg nehezen.”