Sztárok

Óriási a feszültség Frei Tamás és Juszt László között

Másfél évtizedes sérelmeket szakított fel Friderikusz Sándor Összezárva című műsora, amiben szó volt Frei Tamás és Juszt László óriási vitájáról – írja a Bors.

2001-es történet kísérti a több tízmilliót bukott Frei Tamást, ami most ismét előkerült Friderikusz Sándor Összezárva című műsorában. A történet szerint az akkor az RTL Klubnál dolgozó Frei Tamás megkérdezett egy orosz bérgyilkost, hogy mennyiért ölné meg a magyar miniszterelnököt. Emiatt Freinek azonnal távoznia kellett a csatornától. Juszt László állítása szerint a 100 milliókért aggodó Frei Tamás riportjában az orosz bérgyilkos csupán egy statiszta volt – írja a Bors. “Hibáztam , szinte biztos nem az volt, aki volt. Azt gondoltam, hogy tudok alkut kötni az orosz alvilággal” – mondta Frei Tamás. “Felhívtam egy moszkvai gyártásvezető kollégát, aki 24 óra alatt megtalálta azt a statisztát, aki eljátszotta a bérgyilkost. Kimentem, s elkészítettem a riportot” – idézte fel Juszt László, aki azt mondja, Frei Tamás könyörgött neki, hogy ne adja le az interjút. Sőt megállapodást is kötöttek, hogy amennyiben egymásról nyilatkoznak, egymillió forintot kell fizetniük az érintetteknek. “Nem sokkal később megszegte. Az ügyvédje ki is fizette az egymilliót” – mondta Juszt László. A 10 év után szakító Frei Tamás nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban. 

Óriási a feszültség Frei Tamás és Juszt László között

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top