150 ezer forintot kértek azoktól a szülőktől, akiknek gyerekei felléphettek volna Oláh Gergővel – írja a Bors. “Oláh Gergő internetes oldalán láttunk egy felhívást, hogy amatőr énekeseket, tehetségeket keresnek Gergő mellé egy koncertre… gondoltuk, megpróbáljuk. A castingon ki is választották, sok más gyerekkel együtt, de csak a végén jegyezték meg, hogy mindezért cserébe fizetnünk is kell. Az igaz, hogy egy öthetes képzést kapnak majd a koncert előtt, de a közel százötvenezer forintot így is sokalltuk” – mondta az apuka.
A fia születésekor épp vakációját töltő Oláh Gergő és menedzsere azonban erről nem is tudtak: “Arról, hogy a jelentkezőknek ez pénzbe kerül, nem volt tudomásunk, illetve a szórólapon sem szerepel, amit jelen pillanatban nehezményezünk is, hiszen a felkérés nem erről szólt” – mondta Schiwert-Takács László, aki hozzátette, ezeknek az információknak a fényében a felesége várandóságát titkoló Oláh Gergő visszalép ebből az ügyből.