Sztárok

Berki Krisztán kocsikereket vesz a parkolóbotrányból

Múlt héten megjelent, hogy Bekri Krisztián Porchéjával egy mozgássérült-parkolóban parkolt, amit ő tagad. Hogy bizonyítsa ártatlanságát úgy döntött, hogy perre megy!

Berki Krisztián mozgássérült-parkolóban állította le kocsiját, múlt héten ettől volt hangos a sajtó. Mint akkor, tegnap is tagadta ezt. A Mokka című műsor végén elmondta, hogy teljes egészében mi történt, ráadásul, mint azt hangsúlyozta, perelni is fog, hiszen nem is ő parkolt, erre pedig bizonyítéka is van. Azt viszont Berki Krisztán már most tudja, hogy mire költi a szerinte előreláthatólag nyertes perből befolyó összeget.

“A londiner állt oda, ez egy magánparkoló, nem én álltam oda. Vissza is néztük a videofelvételeket, minden megvan, már el is indítottam a pert. Ebből veszem a következő autómra a téli kereket” – mondta Berki Krisztián, akiről ugye már tudjuk, hogy honnan van ennyi pénze.

Berki Krisztán kocsikereket vesz a parkoló botrányból

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top