nlc.hu
Sztárok
Konyhafőnök Junior: Teljes volt a káosz

Konyhafőnök Junior: Teljes volt a káosz

A Konyhafőnök Junior versenyzőinek a mai napon továbbra is csapatban kell bizonyítaniuk, hogy ők a leginkább érdemesek a konyhafőnöki cím megszerzésére.

Ezúttal a kékek, vagyis Bogi, Jázmin és Zádor, valamint a sárga csapat, azaz Lili, Ádám és Kristóf mérik össze a konyhai tudásukat. Az egyik feladattal azonban mindkét csapatnak meggyűlik a baja. A főszerepbe ugyanis Pierre családjának kedvenc fogásai kerülnek, amelyek alaposan feladják a leckét a két csapatnak. Míg a kékeknek a már Coelhóként is bizonyított Pierre feleségének kedvenc fogását – mely a rántott csirkecomb, burgonyasalátával –, addig a sárgáknak Pierre fiának kedvencét, a sóletet kell elkészíteniük.

Konyhafőnök Junior: Teljes volt a káosz

A sárga csapat tagjai azonban teljesen szétesnek az étel elkészítésekor. Az utolsó 5 percben már a tálaláson kéne dolgozniuk, ám ők ekkor még a textúrák elkészítésével bajlódnak. Sőt kiderül, hogy a tojás sem főtt meg, teljesen lágy maradt. “Mintha atombombát dobtunk volna a pultunkra. Totál káosz volt. A tálalás még nem volt kész, ment a turmix, a tojást is elrontottuk. Nem tudtuk, hogy hogy lesz ebből kaja” – árulta el Kristóf. Hogy végül hogy értékelte a zsűri, különösen Pierre az elkészített fogásokat, kiderül a mai adásból.

Konyhafőnök Junior: Teljes volt a káosz

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top