nlc.hu
Sztárok
Öten segítették fel Madonnát a földről

Öten segítették fel Madonnát a földről

Madonna remek formában volt a londoni koncertjén, ugrált, táncolt, kúszott-mászott, csak a felálláshoz kért egy pici segítséget.

Jelenleg Londonban nézhették meg Madonnát a rajongói. A Rebel Heart turné hatalmas sikere mellett is mindenki felemlegette, hogy amikor az énekesnő utoljára az O2 szórakoztató-központ színpadán állt, akkor mindenki róla beszélt. Pontosabban Madonna hatalmas eséséről a Brit Awardson.

De visszatérve a mostani koncerthez, az énekesnő humoránál volt. Vagyis csak feltételezem, hogy ilyen fitten azért képes lenne felállni egyedül is a földről, bár ki tudja. A történet szerint ugyanis Madonna az egyik legnagyobb sztárrajongójával, Graham Nortonnal adott elő egy dalt.

Öten segítették fel Madonnát a földről

A produkció egyik pillanatában pedig az énekesnő átcsúszott a férfi lába között a földön.

Öten segítették fel Madonnát a földről

Az 57 éves Madonna a látványos mutatvány közben töretlenül énekelt.

Öten segítették fel Madonnát a földről

Majd nyújtotta a kezét, hogy Norton felsegítse ő a földről. Ebbe a négy táncos is beszállt, akik közül az egyik hátulról tolta az énekesnőt, miközben a többiek húzták. Igen, egy pillanatra úgy tűnt, öten kellenek, hogy felsegítsék a sztárt.

Azt láttuk, hogy Madonna arcával valami furcsaság történt, de hogy elég jó fizikai állapotban ahhoz, hogy akár éneklés közben felpattanjon a földről, arra a turné maga a legjobb bizonyíték.

Öten segítették fel Madonnát a földről

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top