nlc.hu
Sztárok
Peter Srámeknek magyar lányt szán az anyukája

Peter Srámeknek magyar lányt szán az anyukája

Édesanyja nagyon félti Péter Srámeket, sokkal nagyobb biztonságban érezné őt egy csinos magyar lány mellett.

A Sztárban sztár második helyezettje, Péter Srámek már nagyon vágyik a szerelemre, amit édesanyja is maximálisan támogatna, úgy nagyobb biztonságban érezné fiát érzelmileg és fizikailag is. A hazánkban sztárrá lett Peter Srámek ugyanis a szlovákiai Sellyén nőtt fel, ami egy falu, teljesen más életvitellel, mint amit az ifjú énekes Budapesten tapasztalt – írja a Best magazin.

“Az első hónap nem voltkönnyű egyedül Budapesten. Nagyon hiányzott anyukám, apukám, a testvérem, a pozsonyi barátaim. Nehezen szoktam meg az egyedüllétet. Főzni sem tudok igazán jól, úgyhogy bármennyire is unom már, sokszor pizzát rendelek” – mondta Peter a magazinnak.

Peter Srámeknek magyar lányt szán az anyukája

Édesanyja mindenben mellette áll, a Rising Star műsorai alatt azonban minden szabadságát kivett Darina a munkahelyén, így csak hétvégenként tudja meglátogatni a fiát.

“Nagyon örülnék, ha lenne mellette egy lány, de tudom, hogy a Sztárban sztár mellett nem maradt ideje ismerkedésre. Nagyon lelkiismeretesen próbált, a randizás már nem fért bele az idejébe. Pedig örülnék, ha találna magának egy csinos magyar lányt. Akkor biztos, hogy még jobban meg tudná tanulni a nyelvet” – mondta az aggódó édesanya.

A milliókat kereső Peter Srámek pedig csak megerősíteni tudta édesanyja szavait. Mint mondja, szeretne dalokat írni, de ehhez egyelőre mamája segítségre van szüksége a nyelvi korlátok miatt. Jobban szeretné azonban, ha egy magyar lány megtanítaná a magyar nyelv minden szépségére.  

Peter Srámeknek magyar lányt szán az anyukája

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top