nlc.hu
Sztárok
Kiderült: ők A Dal új zsűritagjai

Kiderült: ők A Dal új zsűritagjai

Az MTVA lecserélte a zsűrit A Dal című produkcióban – írja a Blikk.

A Dal tavalyi zsűrijéből egyedül Pierrot maradt, Rúzsa Magdi, Csiszár Jenő és Rákay Philip helyett pedig Zséda, Frenreisz Károly és a Napra együttes énekese, Both Miklós lesznek az új ítészek – írja a Blikk. A sajtótájékoztató másik meglepő kijelentése, hogy miközben Tatár Csilla arról beszélt, hogy kisfia születése után jó ideig nem lesz látható a képernyőn, Harsányi Levente bejelentette, hogy az élő show-t Tatár Csillával fogja vezetni. Az is kiderült, hogy idén is erős lesz A Dal mezőnye, olyan előadók szállnak versenybe, mint Tolvai Reni, Gáspár Laci vagy Kállay-Saunders András.

Kiderült: ők A Dal új zsűritagjai

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top