Sztárok

Mező Misit anyósa tartja kordában

Mező Misit nem engedi a családja túl hosszú pórázra, de ez ő élvezi a legjobban, mert mint mondja, így sosem veszíti el a kontrollt.

Mező Misi szereti és tiszteli az anyósát, sőt rendszeresen megfogadja a tanácsait. Többek között azt is, hogy gyakran tegyen jót másokkal, mert így hasznosnak érezheti magát, és nem mellesleg felüdül a lelke. A már kétgyermekes apuka, Mező Misi hiszi, szerencsés, amiért ilyen jól választott, hiszen így nemcsak a párja véleményére számíthat, hanem annak édesanyjáéra is.

“Jó azt tudni, olyan emberek vesznek körül, vagy olyanok választottak ki maguknak, akik nem akarnak álomvilágban ringatni és elfogultan terelgetni egy zsákutca felé. A párom ismeri minden gondolatomat, gesztusomat, így azonnal jelzi, ha úgy érzi, hogy tévúton járok, viszont ha jó irányba haladok, azt is észreveszi, és annak is hangot ad. Az anyósommal is nagyon jó a viszonyom, mindig felcsomagol lelki útravalóval.”

Mező Misit anyósa tartja kordában

A Rising Star egykori zsűritagjának a karácsony gyerekkorában nem az ajándékvárással telt. Mint mondja, szegény családból származik, így nem alakult ki a túlzott vásárlási láz és nem is hiányzik neki. Mióta azonban saját családja van, kissé megváltoztak a dolgok.

“Az ajándékozásban a gesztus számít, a kézzel készített meglepetések a kedvenceim. Amikor érzed, hogy valaki sokat dolgozott vele, benne van a szíve, és miközben készítette, biztosan rám gondolt, szinte látta maga előtt az arcomat, ahogy majd örülök neki. A családomat is ilyen irányba terelem majd, csináljuk együtt, tegyük bele magunkat és adjuk át valakinek, akiről tudjuk, hogy értékeli majd és boldog lesz tőle. Igazából azt kérem karácsonyra, hogy lássam a gyerekeim mosolygós szemét. Aztán évente újrakívánom ezt.”

Mező Misit anyósa tartja kordában

A Magna Cum Laude frontembere csapatával fellépésről fellépésre jár, már régen maguk mögött tudhatják azokat az időket, amikor csak azért nem adták fel, mert ragaszkodtak az érzéshez, amit a zenélés okozott. Misi egyedül próbálgatja magát, de a Magna mindig az első számú szerelme marad. A szimfonikus zene nem áll messze tőle, de azért a tubával meggyűlt a baja.

“A Vasovski Symphonic szuperprodukción egy új dalt hallhatnak tőlem a rajongók, amelynek zenéjét a DJ, Vasovski Norbi szerezte, a Magyar Virtuózok meg aláteszik a klasszikus hangzást. Nagyon szeretem ezt a dalt, így bízom benne, hogy december 21-én a Papp László Arénában még sokan gondolják majd így.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top