Sztárok

Úgy tűnik, Mihalik Enikő szingli lett

Ezt ő ugyan még nem erősítette meg, de a jelek szerint szakított párjával.

A sokat meztelenkedő Mihalik Enikő úgy tűnik, hogy egy ideje szingliként éli mindennapjait, ami a közösségi oldala szerint nem azt jelenti, hogy túl sokat szomorkodna. Persze amit ott látunk, csak töredéke a sztárok mindennapjainak, de a Hot! magazin mégis úgy gondolja, hogy a szupermodell már nem alkot egy párt Mathias Jørgensen dán focistával. 

Good luck today girls! Have fun and be fierce!!! #victoriassecret #vsfs2015

Eniko Mihalik (@mreniko) által közzétett fénykép,

Ezt az infót pedig arra alapozza a hetilap, hogy a Forbes magazinnak adott interjúban a meztelenül lubickoló Mihalik Enikő elárulta, nem tartja valószínűnek, hogy New Yorkban marad.

“Hacsak nem találok ott egy férfit, akivel megállapodhatok majd” – mondta a nemzetközi kifutókon foglalkoztatott magyar modell, de azt egy szóval sem említette, hogy Mathias Jørgensen lehetne ez a férfi.

Mihalik Enikő és Mathias tavaly nyáron jelentették be, hogy egy párt alkotnak. Azóta pedig az is kiderült, a szupermodell és SP egy lakásban laknak, így akár sejthettük volna, hogy nincs minden a legnagyobb rendben a szerelmesek között. A hírre egyébként Mihalik Enikő még nem reagált. 

#Forbes #Cover ????

Eniko Mihalik (@mreniko) által közzétett fénykép,

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top