Sztárok

Pikali Gerda exe balhézott Rékasi Károly miatt

A férfi azt állította a közösségi oldalon, hogy egy idegen férfival vannak a fiai, és nem engedi, hogy karácsonykor beszéljen velük.

Pikali Gerda és Rékasi Károly kapcsolata a lehető legjobban alakul, már a karácsonyt is együtt töltötték, a színésznő pedig szerette volna fiait is békében és szeretetben a családi vacsorán tudni. Ezt azonban a Blikk információi szerint Pikali Gerda exe, Géza, nem hagyta. Mint kiderült, egyfolytában hívogatta a színésznőt, aki nem tudott minden hívásra válaszolni.

“Szenteste velem voltak a Gyermekeim és felhívták az Édesanyjukat, mert az Édesanyjuk!!!!!!! Most, hogy az Édesanyjukkal vannak, a Fiaim NEM tudok Velük beszélni, mert egy »idegen« férfi veszi fel és nem adja oda Nekik a telefont….. VALAKI SEGÍTSEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!” – írta Facebook-oldalán az apa, saját bevallása szerint csak beszélni akart Marcival és Barnival, Gerdával közös fiaival.

Pikai Gerda exe balhézott Réksai Károly miatt

Az idegen férfi pedig egy a lap által utolért családtag szerint nem létezik, hiszen csak a család és Rékasi Károly volt jelen az ebédnél, így minden bizonnyal az “idegen” jelzőt a korábban balesetet szenvedett Rékasi Károly tudhatja magénak.

“Érthetetlen, miért írta ki a közösségi oldalára, hogy nem tud beszélni a gyerekekkel, hiszen volt erre bőven ideje. Gerda alig hozta el tőle a fiúkat. Egyébként is kínosan ügyel a gyermekelhelyezési perben kimondottakra, soha nem akarta elválasztani a fiúkat az édesapjuktól. Pontosan annyi időt tölthetnek a srácok vele, mint Gézával, aki tudta, mert megbeszélték, hogy a néhány órás ebéd után azonnal visszaviszi a gyerekeket hozzá. Ahogy ezt Gerda nővére meg is tette” – mondta a családtag a Blikknek. 

Pikai Gerda exe balhézott Réksai Károly miatt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése