
Zsigmond Vilmos a sikerek kezdetén együtt dolgozott Steven Spielberggel. 1977-ben együtt készítették a Harmadik típusú találkozások című produkciót. A film nagy siker lett, 1978-ban Zsigmond Vilmos nyerte a legjobb operatőri munkáért járó Oscar-díjat.

Később újabb Oscarra jelölték Zsigmond Vilmost
Első jelentősebb munkája a Peter Fonda rendezte Bérelt kezek volt, majd Robert Altman rendező teljes mértékben rábízta a McCabe & Mrs. Miller című filmjének képi megvalósítását. Zsigmond Vilmos fotós múltját felhasználva laboratóriumi eljárással fakította ki a felvételeket, hogy régi filmek hangulatát idézze – írja munkásságáról a Wikipédia.
Zsigmond Vilmost a Szarvasvadász című filmnél teljesen szabad kezet kapott. A munkájáért 1978-ban újabb Oscar-jelölést érdemelt. Később A folyó (1984) és A fekete dália (2006) című filmek operatőri munkájáért kapta meg a jelöléseket.
Zsigmond Vilmos 1999-ben megkapta az Amerikai Filmoperatőrök Társasága (ASC) életmű-kitüntetését. 2000-ben Göncz Árpád államfő elnöki Aranyéremmel tüntette ki, 2001 óta volt a Corvin-lánc birtokosa, 2004 óta Szeged díszpolgára, ahol mozitermet is elneveztek róla. 2005-ben megkapta a Magyar Operatőrök Társasága életműdíját, a következő évben a Magyar Művészetért Díjat, 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagjai közé választották. A 2014-es cannes-i filmfesztiválon átvehette az operatőri életműdíjat, ősszel a CineFest miskolci nemzetközi filmfesztiválon ismerték el életművét. Április közepén az ő kiállításával nyílt meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál a Ludwig Múzeumban. A Gellért szállodában lakosztályt neveztek el róla.
A kivételes tehetségű operatőr halálhírét a Variety.com tette közzé.