nlc.hu
Sztárok
Dióssy Klári kislányának haláláról vallott

Dióssy Klári kislányának haláláról vallott

A Család-barát című műsor háziasszonya soha nem múló fájdalmáról, személyes tragédiájáról, kislányának halálról beszélt.

A köztévé háziasszonya, Dióssy Klári hosszú évekkel ezelőtt vesztette el az akkor 4 éves Adélkát, aki hosszan tartó betegség után leukémiában hunyt el. A köztévé műsorvezetője most a Nők Lapjának mesélt arról, hogy második gyermekével, Mátéval, párjával és az újrakezdéssel küzdelmes idők után, végre megtalálta a helyét és boldog.

“Az rossz, ha valaki azt mondja, Máté kárpótlás. Nem az! Nekem két gyerekem van, az a veszteség sosem múlik el. Én ma is minden reggel újraépítem magam. Máté tegnap elkezdte fogni a karját, és megrémültem, azonnal eszembe jutott, hogy Adélnak először az ízületei kezdtek fájni. Ebben a kettősségben élek, pedig soha nem voltam olyan boldog, mint most a párommal, és ezzel a tüneményes szeretetcsomaggal, aki beragyogja az életünket” – mesélte Dióssy Klári, aki azt is elmondta, hogy Adél természetes módon mindig is az életük része lesz, és megtanult már másra is, nem csak a félelemre koncentrálni.

Dióssy Klári kislányának haláláról vallott

“Nem baj, ha feltépődik a seb, nem baj, ha sírunk. És ne csak a rosszat, a betegséget emlegessük, hanem őt magát. Az emberben mégis először a fájdalom jön elő. Ahogy sírt, amikor a branült a kezébe illesztették, és ahogy rám nézett négyévesen: anya, meghalok. Honnan tudja ezt egy gyerek, akinek addig soha a halálról nem beszéltünk?”

Dióssy Klári kisfia a Máté nevet kapta, ami Isten ajándékát jelenti, a műsorvezető azt mondja, egy szerető férfi, egy gyönyörű kisfiú és jó szakmai feladatok mellett révbe ért, boldog, és nem vágyik változásra.

Dióssy Klári kislányának haláláról vallott

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top