Sztárok

Rékasi Károly újabb műtétre szorul

Rékasi Károly lábát ismét meg kell műteni, mert nem minden úgy alakult, ahogy azt az orvos tervezték.

A színész újabb műtétre szorul, mivel Rékasi Károly nyári motorbalesetéből származó sérülései nem megfelelő ütemben gyógyultak. Rékasi Károly eddigi gyógyulási folyamata és rehabilitációja nem okozott fennakadást a sorozat történetvezetésében, de a mostani váratlan helyzet már igen.

“Gőzerővel dolgozunk azon, hogy megoldjuk ezt a szituációt, de az idő rövidsége miatt még nincs végleges döntés az alternatívákról. Reméljük, hogy Rékasi Károly mihamarabb felgyógyul, és ismét velünk forgathat” – mondta Rozgonyi Ádám, a Barátok közt kreatív producere.

A színész néhány napja még közösségi oldalán osztotta meg örömét, miszerint nagyon boldog, hogy végre megint dolgozhat. Úgy tűnik, most még egy kis kényszerpihenőt rendelnek majd el neki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top