nlc.hu
Sztárok
Közel 20 milliót nyert gyermeke apjától Bálint Antónia

Közel 20 milliót nyert gyermeke apjától Bálint Antónia

A Bors információi szerint közel 20 millió forintot nyert gyermeke édesapjától Bálint Antónia. A bíróság első fokon Toncsinak adott igazat.

Több éves bíróságra rohangálás után első fokon döntés született Bálint Antónia és volt férje ügyében. Toncsi, visszakapja azt a 17 millió forintot, amit egykor volt párjának kölcsönadott – írja a Bors. “Több tárgyalás is volt az ügyben. A gyermek apja korábban elismerte a tartozást, majd az eljárás során tagadta azt. Különböző beszámításokkal kívánt élni (arra hivatkozott, hogy ilyen-olyan összegeket költött Antóniára), de állításait nem sikerült bizonyítania. A bíróság első fokon helyt adott Antónia keresetének, és a gyermek apját megfizetésre kötelezte” – mondta Bálint Antónia ügyvédje, dr. Hyross Virág. “Elégedett vagyok a bíróság ítéletével, legalább ennyit visszakaptam… Nagyon remélem, hogy többé nem kell bíróságra járnom, szeretném végre teljes nyugalomban nevelni a kislányomat” – mondta a Sarka Katával is pereskedő Bálint Antónia. 

A nyártól villantással búcsúzó Bálint Antóniáról készült képgalériánkat itt megnézheted:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top