Sztárok

A Dal: véletlenül ejtették ki Agárdi Szilvit?

Meglepő mondat hangzott el Pierrot szájából Agárdi Szilvi kiesésével kapcsolatban A Dal after műsorában.

Agárdi Szilviát A Dal egyik nagy esélyesének tartották, ám mégis kiesett a versenyből. “Szomorú vagyok, de ez érthető – mondja Agárdi Szilvi, aki nagyon bízott a továbbjutásban. – Hittem benne és a közönség is. Sokan gondolták, hogy a dal esélyes a győzelemre. Sokat jelentett nekem, úgy gondoltam, ebben a dalban nagyon sok van és bennem is. Rengetegen írták, hogy lúdbőrösek lettek, amikor hallgatták. Úgy láttam, a zsűri is kedveli, de amikor egyikük azt mondta, hogy véletlenül ejtettek ki, az összezavart…”

A mondat Pierrot szájából hangzott el A Dal after műsorában, a Petőfi tévén. A műsorvezető arról beszélgetett Pierrot-val, hogy ezen az estén, az első elődöntőben milyen erős volt a mezőny. “Ez akkor derült ki, amikor ott állt az egyik oldalon a már bejutott csapat, a másikon a még nem bejutott csapat. Akkor láttuk, hogy olyanok is maradtak ki, akiket nagyon-nagyon sajnálunk…” – mondta Pierrot. A műsorvezető ekkor arra kérte, nevezzen meg va­lakit, akinek szerinte lenne helye a döntőben vagy akár az Eurovízión. “Már nem etikátlan elmondani, hiszen ki­esett, nagyon szurkoltam Agárdi Szilvinek, hogy ő bekerüljön ebbe a körbe. Így egy esélyes produkciót ejtettünk ki véletlenül” – felelte.

A Bors megkérdezte Pierrot-t, hogyan értette ezt, amire csak ennyit mondott: “Nem kívánok ostoba összeesküvés-elméleteket kommentálni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top