Sztárok

A Dal 2016: Petruska versenydala másolat?

A Bors információi szerint A Dal 2016-ban szereplő Petruska András száma másolat.

Másolat lenne A Dal 2016-ban egyik nagy esélyesének, Petruska Andrásnak a versenydala? A Bors szakértő véleményét is kikérte, miszerint Petruska versenyszáma az itthon Bigyó felügyelő, eredeti címen Inspector Gadget néven futó, 1999-es rajzfilmsorozat főcímzenéjének koppintása. “A két szám szinte ugyanaz. Az eredetiben annyira összetett harmóniák és melódiák vannak, hogy bár van esélye, hogy két ember egymástól függetlenül megírja ugyanazt a dalt és formulákat, de elég kevés” – mondta Jankai Béla, a Prognózis zenekar egykori billentyűse. “…ha mégis bebizonyosodna a verseny történetében bármikor a plágium, aminek pontos szakmai definíciója van, azonnali kizárást vonna maga után” – reagált az MTVA.

A Dal 2016: Petruska versenydala másolat?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top