Sztárok

Szökőéves szülinapos: 40 éves Kovács Katalin olimpikon

Sokszor hallottuk a nevét, hiszen rengeteg érmet szerzett kajakozóként Kovács Katalin, aki ma 40 éves, ráadásul idén tényleg a napján ünnepelheti a kerek évfordulót.

Negyven évvel ezelőtt, szökőévben született Kovács Katalin, aki éppen ezért nem mindig tudja a napján ünnepelni a születésnapját. Ahogy azt már mondta, őt ez nem zavarja.

“Úgy gondolom, ha már csak négyévente van igazi születésnapom, akkor az elsejét számítom annak, hiszen 28-a után születtem. Már rengetegszer megkérdezték, milyen érzés, hogy csak négyévente van születésnapom, de nem különösebben foglalkozom vele. Megszoktam.”

Kajakkirálynőnek hívják, és ez nem véletlen

A háromszoros olimpiai bajnok, több tucat világbajnoki címével minden idők legsikeresebb női kajakozója, akit érthető, hogy “kajakkirálynőnek” neveznek. Rengeteget edz, és ahogy fogalmazott, szüksége is van a rendre, rendszerre. “A szezonok utáni egy-másfél hónapos pihenőket is nehezen bírom. Két hét után megőrülök.”

Janics Natasával - az aranyérmes páros a 2008-as pekingi olimpián
Kovács Katalin és Janics Natasa – az aranyérmes páros a 2008-as pekingi olimpián

Noha mostanában már “lustább”, mint eddig, szerinte a legtöbb ember ezt még mindig túlságosan is energikus pihenésnek gondolja, amit ő csinál kikapcsolódásként.

Csodaként élte meg a terhességét

Ezen még a kislánya, Luca születése sem változtatott, Kovács Katalinnak már a szülés után rögtön hiányzott az edzés. Mivel a kajakkirálynő sosem munkának, mindig is örömszerzésként élte meg a sportolást, a felkészülés minden részét élvezi is. Nem csoda, ha ilyen irigylésre méltó alakja van.

Megnézem
Összes kép (1)

“Azért eléggé látni az izmaimat, néha nem is tudok úgy öltözködni, ahogyan szeretnék, például szívesen felvennék olykor egy hátul mélyen kivágott, vállpántos ruhát, de abban túlságosan domborodnának az izmaim. Sok csaj mondja: de szép izmos a karod…! Ám civil társaságban mindig észreveszem a férfiakon, ahogy meglátnak, és végignéznek a karomon, összehúzzák magukat…”” – mondta Kovács Katalin, amikor modellekhez hasonlították az alakját. Amikor Lucát várta, ugyanúgy odafigyelt magára, és terhesen is eljárt edzeni. A korábban már megfogalmazott kiszámíthatóság fontos volt neki a várandóság idején is.

“Meglátod… és milyen gyönyörű. Muszáj megmentened ezt a pillanatot. És már fogod is a gépet, és kattintasz. Kész a ké…

Közzétette: Katalin Kovacs – 2015. március 6.

 Kerüli a kockázatot

“Alapvetően kiszámítható és alkalmazkodó vagyok. Ezért is voltak mindig hosszú kapcsolataim. Az első 8 évig tartott, 11-től 18 éves koromig, a második 3 évet tartott, a harmadik 13 évig, és van ez most, remélhetőleg végérvényesen. Nem bírom a konfliktusokat. Persze adódnak raplisabb időszakaim is, ám aztán kész vagyok belátni, hogy én voltam a hunyó. De kivel könnyű mindig?!

Napokig csak azt kèrdeztem magamtòl,lètezhet-e ekkora boldogság??Földöntùli èrzesnek tûnik,mert még mindig nem tudom felfogni ezt a felhôtlen boldogságot….❤️❤️❤️

Közzétette: Katalin Kovacs – 2014. december 28.

A kajakozónő saját bevallása szerint nem a végletek embere, és ez az élete minden területére igaz.

Kozák Danuta és Kovács Katalin 2011-es vb győzelmük után
Kozák Danuta és Kovács Katalin 2011-es vb győzelmük után

“Például a vadvízi evezés nem vonz, veszélyesnek tartom. Nem vagyok én olyan bátor! És nem is brahizom. Bungee jumpingozni sem mernék. Bevallom, még síelés közben is zavar, amikor nagyon begyorsulok egy lejtőn. Így élem az életemet is: nem vagánykodva, hanem megfontoltan. Ezerszer megkérdezem magamtól: ez így biztosan jó lesz? Jól csinálom? Jól teszem, ha így döntök? És csak akkor hozom meg a döntést, ha ezerszer is azt a választ adom magamnak: igen, így lesz jó.”

Janics Natasával feledhetetlen párost alkottak

Miközben Kovács Katalin a türelméről híres, párosbeli partnere, Janics Natasa viszont egészen más karakter. A kettősük ennek ellenére vagy talán éppen ezért működött olyan remekül.

Janics Natasa és Kovács Katalin az edzőtáborban (Fotó: Kovács Katalin hivatalos Facebook oldala)
Janics Natasa és Kovács Katalin edzőtáborban (Fotó: Kovács Katalin hivatalos Facebook oldala)

“Számunkra is sokszor rejtély, hiszen emellett még egészen más mentalitású emberek is vagyunk, akik olykor a kétségbeesésbe kergetjük egymást, örök haragot fogadunk, majd öt perc múlva keressük egymást, aztán beülünk egy hajóba, és a lehető legtöbbet hozzuk ki egymásból, majd megint a legádázabb csatákat vívjuk a válogatottságért.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top