nlc.hu
Sztárok
Madonna lecsukatja az exét, Guy Ritchie-t

Madonna lecsukatja az exét, Guy Ritchie-t

Mivel a bíróság csak júniusban ül össze, elképzelhető, hogy addig az apjánál, Londonban marad Madonna fia. Eközben az énekesnő börtönbe záratná volt férjét.

A fiát magánnyomozóval figyeltető Madonnáról már évek óta mondják, hogy elvesztette a kapcsolatot a valósággal, és mindenféle finomkodás nélkül kijelenthetjük: képtelen ép ésszel gondolkodni.

Az énekesnő 8 év házasság után 2008-ban vált el Guy Ritchie-től, akivel egy közös és egy adoptált gyermekük van, Rocco és David. A válás után megegyeztek: közösen nevelik a fiúkat. Igencsak úgy tűnik, hogy ez a megállapodás mára működésképtelenné vált.

Madonna: dugják rács mögé a fiam apját!

Rocco decemberben meglátogatta az apját, és karácsonykor még két napra sem volt hajlandó hazaugrani az anyjához (azt mondta, majd talán akkor, ha elkezdődik az iskola), így Madonna az Instagramon kívánt neki boldog ünnepeket egy régi képpel:

Itt, ott, amott

Ritchie egyébként a válás óta Londonban él, feleségével három gyereket nevelnek, az iskolai szünidőben pedig Rocco és David is náluk van. Karácsony után viszont Rocco (annak ellenére, hogy egyszer a bíróság haza akarta hurcolni) úgy döntött, hogy mégsem megy haza, inkább a szigetországban marad. Az ügy bíróságra került, New Yorkban Madonnának adnak igazat, aki fiát New Yorkban szeretné látni, Londonban viszont még nem döntöttek a nevelés kérdéséről.

New Yorkban már unják

Madonna folyamatosan “zargatja” az amerikai igazságszolgáltatást, hogy adjanak ki elfogató parancsot Ritchie ellen, és hozzák vissza a fiát, de azt a választ kapta, hogy ehhez a londoni törvényszék ítélete is szükséges, és hogy a gyereknek is van saját akarata, ami felülírhatja a válási papírokat. Márpedig a fiú nem akar visszamenni az anyjához, mivel jobb neki az apjánál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top