nlc.hu
Sztárok
Eltemették Psota Irént – képek

Eltemették Psota Irént – képek

Több száz tisztelője jelenlétében a kultúráért felelős miniszter búcsúztatta Psota Irén színésznőt ma délután, a Farkasréti temetőben.

Psota Irén római katolikus szertartás szerint zajló temetésén több százan vettek búcsút a február 25-én elhunyt, kétszeres Kossuth-díjas Psota Irén színművésztől. Balog Zoltán kultúráért felelős miniszter szerint Psota szolgálattá nemesítette színészi hivatását.

Eltemették Psota Irént

Psota Irén művészi teljesítményének minőségével varázsolta el és tartotta bűvkörében a közönséget – emlékeztetett Balog. “Psota Irén élővé tette a múltat, aktuálissá a régit. Elment a magyar színészet egyik állócsillaga. Köszönjük őt” – fogalmazott Balog. Mint mondta: az életének 87. évében elhunyt színésznő kivételes művész volt.

Almási Éva színésznő Psota Irén szavait idézte: “Mi, színészek rohangálunk egy arénában, és a hátunk már tele van tűzdelve színes szalagos pengékkel. Úgy nézünk ki, mint egy csodálatos tarka bokor, és nem is tudjuk, hogy nem élünk, de még mindig rohanunk.”

Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója arra emlékeztetett, hogy Psota Irén csaknem 30 évig volt a társulatának tagja, tehetsége nem ismert műfaji korlátokat. “Ugyanolyan tökéleteset nyújtott prózában, mint a zenés műfajban” – tette hozzá Szirtes.
Budapest díszpolgárát méltatva Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes beszédében hangsúlyozta: Psota Irén színészként és emberként is egyaránt fogalommá vált.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top