55 éves korában meghalt Kamondi Zoltán rendező, írja a 444.hu.
Élete során Kamondi kapott Balázs Béla-díjat, sőt több filmjét is jutalmazták az egykori Filmszemlén.
Négy játékfilmet és jó pár rövidfilmet is készített, illetve ő volt a producere Verebes István fia, Verebes Zoltán első filmjének, az 1-nek.
Eszenyi Enikővel 2006-ban szerettek egymásba, románcuk 5 évig tartott. A Vígszínházban dolgoztak is együtt, a Mindent anyámról című darabban.
Kamondinak védjegyévé váltak sapkái, sosem lépett utcára fejfedő nélkül. Dolina című filmjéről és a sapkákhoz való vonzódásáról ebben az interjúban beszél.