Madonna lába alól kicsúszott a talaj, és nincs ember, aki segíteni tudna rajta, amióta a fiáért harcol. Az énekesnő Rocco gyermekelhelyezési pere óta kifordult önmagából, ezt pedig nemcsak a környezete tudja pontosan, de már a rajongói is.
Néhány nappal ezelőtt Madonna a színpadon omlott össze, majd azért könyörgött, hogy valaki “b…a” meg, majd sietve hozzátette: “Csak viccelek. Nem kell ezért nekem senkinek sem könyörögni.”
Majd az 57 éves énekesnő a színpadon ivott – vagy csak imitálta, hogy alkoholt fogyaszt –, ami viszont valódi volt, az az, ahogyan a volt férjét szidta.
Guy Ritchie-t Madonna le akarja csukatni, amiért magánál tartja közös fiukat, miközben a gyereknek bármit megenged, még azt is, hogy rossz társaságba keveredjen.
A melbourne-i koncert után Brisbane-ben lépett fel, és miután két órát késett a saját koncertjéről, csak annyit mondott a rajongóinak: “Ti voltatok itt túl korán. Több időt kellett volna szánnotok a hajatokra és a sminkelésre, akkor nem éreznétek úgy, hogy én késtem.”
Mindezzel pedig alaposan felbőszítette a tömeget, mivel a későn kezdődő koncert miatt a legtöbben lekésték az utolsó tömegközlekedési eszközt is hajnali egykor. Azzal pedig, hogy káromkodott, egy kisebb összeomlást szimulált, senkinek sem nyerte el a tetszését. Aki már több koncertet végignézett, azt mondja, egyre trágárabb az egész, és Madonna lassan vállalhatatlan.
“Mindenki megérti, hogy a fia miatt kiborult, de eszelősen viselkedik. A színpadon lehet, hogy úgy tűnik, csak játszik, de ezzel nem magyarázza meg a színfalak mögötti kiborulásait” – mondta az egyik stábtag az amerikai Star magazinnak.