Például az, hogy Jennifer Anistonnak és férjének, Justin Theroux-nak maga Sandra Bullock segített az örökbefogadással kapcsolatos intézkedéseknél, papírokat megcsinálni, kitölteni, hiszen már ő is két gyerkőc anyukája, akiket magához vett.
A másik érdekesség a dologgal kapcsolatban, hogy Jennifer Anistonék egyenesen két kislányt fogadnának örökbe, akik történetesen testvérek. Nem szeretnék őket elválasztani egymástól – írja az OK magazin.
A pletykalap egyébként állítja, hogy a folyamatosan várandóssággal “gyanúsított” Jennifer Aniston és párja azért nem beszélnek a procedúráról, mert közeli barátjuk, Sandra Bullock tanácsára, inkább titkolják és tagadják az egészet. Állítólag az intézkedés hossza miatt javasolta a színésznő Anistonéknak, hogy inkább hallgassanak.
De mivel az alábbi ábra szerint Jennifer Aniston még csak férfi nem volt, de terhes többször, sőt már “adoptált is néhányszor”, majd elhisszük a történetet, ha a People címlapján mutatja meg a kicsiket.