Sokan úgy gondolják, hogy mivel a Farm játékosai nincsenek hozzászokva az efféle feladatokhoz, veszélybe sodorják az állatokat. Bő egy héttel az első adás után megérkeztek az első panaszok, a tévénézők szerint ugyanis állatkínzás, ahogy a városi élethez szokott fiúk és lányok a Farm állataival bánnak – írja a Bors. Már Szilveszter gazda is megjegyezte, hogy sem az állatok etetése, sem a takarítása nem zökkenőmentes, szerinte az egyetlen megmaradt kecskét “tönkretették”. Azóta kiderült: hasmenése volt, de már jól van. Az egyik tyúkot nyest kapta el pár nappal ezelőtt, mert valahogy kimaradt az éjszakai zárásból.
A csatorna úgy véli, minden rendben van a gazdaságban. “A műsor készítése során a lehető legnagyobb gondot fordítjuk a helyszínen lévő állatok jólétére és épségére. Az orvosunk naponta ellenőrzi a játékosokkal együtt élő állatok állapotát, és úgy látja, hogy a rendesen gondozzák azokat” – tudatta a lappal az RTL Klub marketingkommunikációs osztálya. Azt is közölték, hogy eddig nem kellett beavatkozni az etetésbe és a tisztán tartásba, mivel a játékosok jól végzik a dolgukat, a jószágok elegendő élelmet és megfelelő ellátást kapnak.
A játék kezdetén egyébként a Farm lakói harminc tojós tyúkot és két kakast kaptak. Eddig négy tyúkot vágtak le. Két tehén – amelyek közül az egyik vemhes – is beköltözött a lakókkal együtt. Azóta már tovább bővült az állatok köre: jelenleg egy kecskéről, két pulykáról és két nyúlról is gondoskodnak a játékosok.