Hogy ki honnan merít ihletet? Sokszor végighallgattattuk az irodalomórákon, ki a kávéházból, ki nagyvilági történetek eseményeiből, volt, aki a hírek nyomán formált meg egy-egy ikonikus figurát. Mégsem hagyhatjuk teljesen figyelmen kívül, hogy a karakter átmegy az írón, megihleti, megszereti, meggyűlöli, néha még meg is öli. Hol büntetlenül, hol azért, mert az olvasó lelkivilágát szeretné helyre tenni a gonosz elpusztításával. A lényeg, hogy író és karakter valamely ponton egyek. Akkor is, ha őrült gyilkosokról beszélünk.
Stephen King a padláson talált iratokba szeretett bele
Édesapja ugyanis rengeteg kéziratot hagyott hátra, általában horror és fantasy ihlette alkotásokat. A legtöbb befejezetlenül maradt, ettől függetlenül mégis nagyon megragadták az akkor 13 éves Stephent. A kisfiúként elég sanyarú sorsú gyerek inkább ebbe, a misztikum és vér világába menekült a külvilág elől.
Stephen King egyébként már hétéves korától kezdve írt történeteket. Nagy hatással voltak rá a gyermekkorában látott science fiction- és fantasyfilmek, innen származik rajongása a horror műfaja iránt. Ezt pedig csak tetézni tudták édesapja kéziratai. Hosszú évek és kínkeserves szenvedés árán lett végül a Carrie című könyvnek köszönhetően sikeres, amit olyannyira nem bírt feldolgozni, hogy tíz kőkemény évig a drogok és hallucinogének világában élt. Legtöbb írására a 80-as évekből nem is igen emlékszik. Egyik legvéresebb és legőrültebb karaktere, Annie Wielks, a Tortúra című könyv szereplője már a mámoros időszak végén született.
Robert Bloch már hatévesen horrort olvasott
Robert Bloch családja a világháború után menekült Amerikába az 1920-as években. A Pszycho írójáról azt beszélték, hogy a horrorra mindig is fogékony volt, már 6 évesen, amikor olvasni tudott, bújta az efféle irodalmat. Idővel azonban nem tartotta elég hitelesnek a fantázia által szőtt gyilkosságokat és borzalmakat, ezért egy igaz történethez nyúlt, ami végül meg is hozta számára a világsikert. Ed Gein, a wisconsini rém aktáit és gyilkosságait bújva született meg a Pszycho című könyv, mely egy igazi sorozatgyilkosról szól, természetesen kiszínezve az író saját fantáziája által született fordulataival.
Robert Bloch (balra)
Csáth Géza írt az elmebajról és gyilkolt papíron
Csáth Géza a magyar irodalom egyik kiemelkedő figurája, és talán az egyik legfurább alakja is. Igazi polihisztorként értett a zenéhez, művészethez, író volt, orvos és pszichoanalitikus. Kosztolányi Dezső unokatestvére volt. 1909-ben szerezte meg orvosi diplomáját. Idegorvosi pályájának kiemelkedő alkotása az Egy elmebeteg nő naplója, mely – saját naplóját leszámítva – egész munkásságának legnagyobb szabású darabja. Ebben egy paranoiás nő kórképét írta meg, amelyben a hagyományos pszichiátria és a pszichoanalízis szempontjai keverednek.
Csáth 1910. április 10-én, hajnali fél hatkor használt először morfiumot, amire attól kezdve tudatosan rászokott, mert érdekelte annak tudatmódosító hatása. Először azért nyúlt a szerhez, mert – tévesen – tüdőbajt diagnosztizáltak nála. A morfium hatása alatt szerzett élményei erősen érződnek irodalmi művein, amelyekben az ideggyógyászat akkori eredményeit is felhasználta, orvosi megfigyeléseinek irodalmi keretet adott.
Környezetével függősége miatt megromlott a kapcsolata, fokozódott paranoiája. 1919-ben már a bajai elmeosztályon ápolták. Miután onnan megszökött, lelőtte feleségét, és öngyilkosságot próbált meg elkövetni. Sikertelenül. Azonban nem sokkal később újabb szökési kísérlete után túladagolásban meghalt. Novelláiban a halál, a gyilkosság kérdése foglalkoztatta legfőképp.
Kosztolányi Dezső, az unokatestvére írta egyszer róla:
“Csáth Géza orvos. Pszichiáter, aki tudja, hogy lelki életünkben nincsenek csodák és véletlenek, a lelkünk történései éppen olyan végzetesek, mint a szívünk, a vesénk, a májunk működése, és a haragunk, az ambíciónk idegreakcióját szabályos görbékben lehet levetíteni a fehér lepedőre.”
